Pintér Luca
Föld körüli pályára állt a magyar RADCUBE kisműhold
Magyar idő szerint kedden hajnalban a Guyana Űrközpontból bocsátották fel a C3S 3U CubeSat platformját. A raktérben a magyar fejlesztésű és gyártású műhold is helyet kapott.
Egy negyedév alatt 2,7%-kal, egy év alatt 17,9%-kal nőtt a gazdaság
A GDP brutális éves bővülésének hátterében az áll, hogy tavaly a Covid miatt szinte leállt a gazdaság. Idén viszont már a 2019-es szintet is túlszárnyalta.
Több százmillió forintos haszonnal értékesítheti a fideszes segítséggel belterületté nyilvánított...
A dunai panorámás területhez 71 millió forintért jutott a BSP Ingatlanberuházó Kft. Most a legolcsóbb telekért is 25 millió forintot kérnek, a drágábbakat 60 millió forintért értékesítenék.
Valahogy így néz ki a Balatonnál egy viharban vergődő vitorlás hajó mentése
A vízimentőktől hétfő éjszaka kértek segítséget, mert egy vitorlás hajó négy személlyel a fedélzetén nem tudott kijutni a kikötőbe.
Magát hibáztatja a tragikus buszbalesetet túlélő sofőr
A férfi kizártnak tartja, hogy váltótársa elaludt a volánnál.
Kicsavart fákat, leszakadt vezetékeket hagyott maga után az átvonuló hidegfront
A nap első felében még több helyen eshet, délután már csak az ország keleti felében kell csapadékra számítani.
Újraindult a forgalom a kabuli repülőtéren, egyetlen géppel 640 afgánt menekítettek ki az amerikaiak
Miközben a nyugati hatalmak minél több korábban velük együttműködő afgánt próbálnak kimenekíteni az országból, a tálibok bejelentették, hogy amnesztiát hirdetnek minden állami tisztviselőnek.
Márciusban volt utoljára műszaki vizsgálaton az M7-esről lesodródó Mercedes busz
A buszsofőr, aki a baleset idején vezette a buszt, a kötelező pihenőidejét betartva, 45 perccel a tragédia előtt vette át a vezetést. A balesetben egy férfi és hét nő halt meg.
Megszólalt a buszbalesetről a szervező cég: egynapos horvát túrán voltak, két gyerek volt az...
Szabó Roland, a Rolitúra vezetője hivatalosan nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy a sofőr is meghalt a balesetben.
Árokba borult egy busz az M7-es autópályán, nyolc utas meghalt
Több mint ötvenen utaztak a magyar buszon, a baleset körülményei egyelőre ismeretlenek. A jármű átszakította a szalagkorlátot, és az autópálya felüljáró hídpillérének ütközött. A sérülteket...









