Pupli Anna Sára
Hivatalosan is Lázár Jánost bízta meg a kormány a Rákosrendezővel kapcsolatos feladatokkal
A miniszternek kell majd összehangolnia a beruházással kapcsolatos kormányzati feladatokat, így a fővárossal zajló tárgyalásokat is.
Kritizálta az orosz hadsereget, kizuhant az ablakából egy orosz közalkalmazott
A 44 éves férfi halála előtt egy bocsánatkérő videót tett közzé. Ebben egy előre megírt szöveget olvasott fel, eszerint „az ukránbarát médiaforrások befolyása alatt” posztolt korábban.
Orbán Viktor Tucker Carlsonnak: Az erős vezetők békét csinálnak, a gyenge vezetők háborút
A miniszterelnök a Tucker Carlsonnak adott dubaji interjúban azt mondta, a szíve az ukránokkal van, de nagyon nagy bajban vannak.
Lázár a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak adta a Wenckheim-kastélyt
Márki-Zayék októberben szavazták meg, hogy beadják a pályázatot. A miniszter pénteki bejelentése alapján a Richter Gedeon Nyrt. és a Mol alapítványa is örökbe fogadhat egy-egy kastélyt.
720 tonnás gigaszállítmány indult el a magyar utakon Románia felé
A magyar közlekedéstörténet egyik legnagyobb szállítmánya a marosnémeti erőműbe tart.
A huszadik század elején egy szakácsnő tartotta rettegésben a New York-i felső osztályt
Tífuszos Mary az orvostudomány és a modern Amerika történelmében is fontos szereplő: ő volt az első feljegyzett tünetmentes hordozó egy járványban. Közvetetten több ezer fertőzésért tették...
A japán külügyminiszter elismerte, hogy a meggyilkolt japán nő korábban a budapesti...
Ivaja Takesi szerint még 2022-ben kereste fel a konzulátust azzal, hogy fél erőszakos férjétől, az ott dolgozók azonban a magyar rendőrséghez irányították.
Diszperzites vödörben ásott el 30 millió forintot a budapesti bulinegyed bárjait behálózó bűnbanda
A szervezetet a bárok tulajdonosai irányították, de több pultost és biztonsági őrt is beszerveztek. Az okozott kár egymilliárd forintnál is nagyobb lehet.
Az amerikai védelmi miniszter szerint a Putyin–Trump-telefonbeszélgetéssel nem árulták el Ukrajnát
Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint viszont a gyors megoldások veszélyesek, az Ukrajna és Európa háta mögött kötött békemegállapodás kudarcra van ítélve.
Az egészségügyi államtitkár mérlegeli, hogy mégis kiadják az orvosok és ápolók bent ragadt...
Az orvosi kamara pár napja szólította fel Takács Pétert, hogy vizsgálja felül az orvoshiány miatt bevezetett gyakorlatot, ami álláspontjuk szerint az uniós jogot és az Alaptörvényt is sérti.









