Pupli Anna Sára
Távozik a Real Madridtól Luka Modrić
A 39 éves középpályás szombaton, a Real Sociedad ellen játszik utoljára a madridi Santiago Bernabéu Stadionban.
A tárgyalóteremben rontott zaklatója Renner Erikára
A blogján folyamatosan őt szidalmazó R. László lakhelyelhagyási tilalom alatt áll, a rendőrségtől azonban mégis engedélyt kaphatott, hogy nyomkövetővel elhagyhassa a lakását.
Másfél évig tinédzsernek adta ki magát és egy ohiói gimibe járt egy 24 éves férfi
A venezuelai férfi 2024. januárjában gyám nélküli kiskorúként, hamis iratokkal iratkozott be a középiskolába, a rendőrség szerint abban az évben járt le a munkavállalási vízuma.
Befektetés ígéretével százmilliót csaltak ki egy idős hajdú-bihari nőtől
A csalók az interneten hálózták be a nyugdíjast, akitől több részletben, készpénzben és utalásokkal kapták meg az összeget.
Elutasította a Kúria a főispán döntését, amellyel megnehezítette több önkormányzat működését
Merkwart Krisztián polgármesterként és képviselőként két mandátumot szerzett a tavalyi önkormányzati választáson Fóton, de a bíróság döntése szerint a szavazásnál egy képviselőként kell számolni vele.
Többmilliós osztalékot vett ki péceli tanácsadó cégéből a hazájában elítélt Nikola Gruevszki volt...
Az I.C.I.C Kft. 2024-es beszámolója alapján 2,67 millió forintos tiszta nyereséget tudott elkönyvelni.
Orbán: Türk barátaink nélkül Magyarországon nem lenne lehetséges a rezsicsökkentés
A miniszterelnök kedden a Karmelitában tárgyalt az azeri elnökkel, szerinte Azerbajdzsánra mindig és mindenben lehetett számítani.
Lech Wałęsa Magyarországon: Orbán Viktornak felelnie kell majd a tetteiért
A Nobel-békedíjas volt lengyel elnök az Egyensúly Intézet budapesti konferenciáján Ukrajna uniós csatlakozása mellett is kiállt.
Minden idők legnagyobb cigarettagyártó hálózatát leplezte le a NAV, több mint egymillió doboz...
A konspiráltan működő, főleg moldáv–román állampolgárokból álló bűnszervezet tagjai Győr-Moson-Sopron, Fejér és Pest vármegyei településeken, illegális üzemekben állították elő a hamis cigit.
Késes támadás történt egy finnországi általános iskolában
A rendőrök egy diákot vettek őrizetbe, a támadásban három diák sérült meg.









