
Pupli Anna Sára
Észak-Korea interkontinentális ballisztikus rakétát lőtt ki
A rakéta csaknem másfél órán keresztül repült, több mint ezer kilométert megtéve – a feljegyzések szerint ez volt a leghosszabb repülés, amit ICBM megtett.
Vasúti talpfák lángoltak Rákosrendező állomásnál, csütörtök hajnalra eloltották a tüzet
Mintegy hatvan négyzetméteren keletkezett a tűz.
Szijjártó behívatta a svéd nagykövetet, hogy tisztázza, mi merre, hány méter
Ulf Kristersson svéd miniszterelnök nemrég azt mondta, magyar kollégája valószínűleg Oroszország érdekében járt el Tbilisziben, a külügyminiszter ezért tette helyre a nagykövetet.
Félreértés történt a Magyar Narancs cikkében a Békés megyei Tisza Sziget-tag szerint
Dudaszeg Krisztián Facebook-oldalán reagált a sajtóban megjelentekre: a pontosítások mellett kijelentette, indulni fog a Tisza képviselői pályázatán.
Leváltották Parragh Lászlót a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara éléről
24 év után távozik Parragh. Posztján Nagy Elek, az ország egyik leggazdagabb embere, a budapesti iparkamara elnöke váltja.
Hide the Pain Harold Hasbullával pózolt a dubaji mémdzsemborin
„Örülök, hogy találkoztunk!” – írja az epikus fotó alatt a magyar mémóriás.
Ingyenesen tanulhatnak a harmincnál fiatalabb, házas és kisgyerekes egyetemisták
Egy új törvénymódosítás szerint a kisgyerekes doktoranduszoknak a disszertációjuk leadására vonatkozó határidőt is kitolják.
Lengyel fegyveres bűnbanda vezetőjét fogták el a TEK-esek Sátoraljaújhely közelében
A férfit hazájában hűtlen kezelés és csalás miatt 12 év börtönre ítélték.
A világ GDP-jét leköröző bírságot szabott ki Oroszország a Google-re
A 2 szextillió (!!) dollárnyi bírságot az orosz média tartalmainak blokkolása miatt szabta ki a bíróság.
A tőzsdei cégek vezető testületeiben küzdene a nemi esélyegyenlőségért a csupa férfiból álló kormány
A javaslat indoklásába némi brüsszelezést is belecsempésztek.