Rácz Attila
A magyarok háromnegyede hallott Krasznahorkai Nobel-díjáról, de csak töredékük olvasta a műveit
Kertész Imre 2002-es sikere mára a feledés homályába vész.
Krasznahorkai Lászlót mélyen megindították a Dankó utcai olvasók
A nyilvános szerepléseket kerülő író hetedszer posztolt a Facebookon a Nobel-díj odaítélése óta.
A gyékényesi fürdőháztól a földalatti színházig: megvannak a DECODE Díj idei nyertesei
Az építészeti magándíjjal a 18–35 év közötti alkotókat ismerik el.
Megvan a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj idei három jelöltje
Keömley-Horváth Boglárka, Kustos Júlia és Ráday Zsófia közül kerül ki a győztes.
Nobel-díjasok, ha találkoznak: a svéd követségen járt Krasznahorkai László
Az író tiszteletére rendezett budapesti fogadás másik vendége Karikó Katalin biokémikus volt.
Tóth Krisztina és Vida Gábor kapta idén a Füst Milán-díjat
A Krasznahorkai László regényeit angolra fordító Ottilie Mulzet munkáját pedig fordítói fődíjjal ismerték el.
Örülnék, ha Debrecen nem akarna kétszer ekkora lenni
„Sokszor kérdezik, miért élünk még itt, de én a magam részéről azt érzem, bőven van még tennivalónk egymással Debrecennek és nekem” – mondja Áfra János költő, akivel hajdúböszörményi gyerekkoráról,...
Átadták az idei Déry-díjakat
Bognár Péter író, Szőcs Petra költő, Owen Good műfordító, Sineger Julianna beszédtanár és Keserű Imre pedagógus kapta meg a rangos irodalmi kitüntetést.
Demeter Szilárd: Ha azt mondja nekem Orbán Viktor, hogy holnaptól más a feladat, akkor azt mondom,...
A közgyűjteményi központ éléről távozó Demeter szerint azonban saját szabad akaratából szegődött a miniszterelnök mellé.
„Tizenöt éve azt látjuk, hogy az erősebb kutya baszik” – álnéven írtak politikai thrillert a NER-ről
Szexuális zaklatási botrányba keveredett köztársasági elnök, kokainozó propagandaminiszter, a kegyelmi ügy mint fideszes belső leszámolás – néhány kiragadott elem abból a most megjelent politikai...









