Torontáli Zoltán
Hamarosan kidurran a legnagyobb e-autós lufi
Több száz cég gyárt elektromos autókat Kínában, de hosszabb távon ennyi biztosan nem él meg.
Nem akarnak beszélni a fiatalok, jobb, ha erre mindenki felkészül
Jelentős iparági változásokkal járhat, ha felnő egy generáció, amelyik már nem használja hanghívásra a mobilját.
A Nobel-díjhoz járó egymillió dollárból érthetetlenül nehéz adományozni
Az amerikai adórendszer olyan, mintha a bonyolultságával egyenesen utazna azokra a nagyértékű djíazásokra, amelyekből adományozni szeretnének.
Az egyik nagy kozmetikai láncnál betelt a pohár a közösségi médiával, és mindegyikről kivonul
A Lush teljesen szembemegy a közösségi média kegyeit kereső vállalati trendekkel, és nagyon tanulságos, hogy miért.
Van Magyarországon állami befizetések nélküli, teljes körű magánegészségügyi biztosítás
Berci történetén keresztül mutatjuk be, hogyan működik.
Kiderült, hogy néznek ki a fekete lyukak
Nemzetközi összefogással sikerült elkészíteni az első olyan fotót egy fekete lyukról, amely 55 millió fényév távolságban van tőlünk.
Sokkal olcsóbb, de környezetszennyezőbb is lett a zenehallgatás
A bakelitlemezekért ötször annyit kellett fizetni, mint a streamingért, de a műanyag mégis kevésbé terhelte a környezetet.
A lengyel boltzár sem hozza a várt eredményeket, de legalább bosszantja az embereket
A vasárnapi kereskedelem fokozatosan durvuló tiltása miatt a lengyelek is besokalltak.
Gép jelzi, ha a dolgozó azon gondolkodik, hogy elmenjen a cégtől
Az IBM mesterséges intelligenciát használó alkalmazása elég félelmetes, 95 százalékos pontossággal működik.
Lehet, hogy a szlovák határon kell majd órát állítanunk a román helyett
Az óraátállítás uniós eltörlése után borulhat az a ma még egyértelmű rendszer, hogy az időzónák határán kell az órákat a helyi időhöz igazítani.









