Torontáli Zoltán

Nem megy az áruszállítás zöldítése a németeknek
Tavaly is rekordot döntött a közúti fuvarozás súlya, eközben a vasút részesedése csökkent.
Három történet arról, hogy ha gyártani akarsz valamit, először nézz körül a kukában
Érdemes belenézni a szemetesbe, ténylegesen és akár átvitt értelemben is, mert ott rengeteg termék alapanyaga lehet. Bemutatunk három egyszerű, de működő vállalkozást Hollandiából.
Több mint kétmillió forintnak megfelelő éves prémiumot kapnak a Mercedes németországi dolgozói
A juttatás mindenkinek jár, akár 6000 euró is lehet, és a februári fizetéssel érkezik majd.
A lengyelek kiszámolták, mennyi élelmiszert tudtak venni egy havi fizetésből 40 éve és most
Jóval nagyobb ma a lengyel átlagkereset vásárlóértéke, mint a hadiállapot bevezetésekor.
Nem az étolaj vagy a liszt drágult leginkább a diszkontokban
Van, ami 75 százalékkal ment fel, de akad, ami 40 százalékkal olcsóbb most, mint egy éve. Hogy jön ki ebből a hivatalos 6 százalékos élelmiszer-infláció?
A svéd média már tükrözi a változást: egyre kevesebben akarnak repülőre szállni
Hetven év alatt luxusból hétköznapi normalitás lett a repülés, most már azonban nem lehet a környezeti hatások nélkül foglalkozni vele.
Ritka, hogy a kémiatankönyvek egyik alaptézisét módosítani kell, de lehet, hogy szükség lesz rá
Nem feltétlenül az határozza meg döntően az atomok közötti kötések erősségét, amire eddig gondoltunk, de miért fontos ez?
Előre a múltba, Magyarországon betiltják az online gyógyszer-kereskedelmet
Nem feltétlenül indokoltak azok a félelmek, amelyek miatt a törvénymódosítást megalkották.
Az alapvető élelmiszerek több mint fele olcsóbb Németországban, mint Magyarországon
Egy nagy bevásárlás ennek ellenére is jóval drágább. A részletes árlistából kiderül, mi okozza az eltéréseket – itt az Aldi-Lidl sorozatunk újabb része.
Kövess minket Facebookon is!