Torontáli Zoltán
Izraelben már látszik, hogy milyen könnyítéseket kapnak a beoltottak
A legfőbb enyhítés az, hogy nem kell karanténba vonulni annak, akinek van hitelesített zöld kis könyve.
A lengyelek elkezdtek Kínával versenyezni a maszkgyártásban
Most már havi 200 millió védőmaszkot készítenek a lengyel üzemek, és Kína mellett az uniós piacokat célozzák.
Az első oltások sikere nehéz helyzetbe hozta azokat, amelyeket még tesztelnek
Nehezebb lett önkéntes jelentkezőket találni a klinikai vizsgálatokhoz, hiszen miért akarna valaki placebót kapni, ha igazi oltást is szerezhet?
A lemezbolt halottnak tűnik, pedig nem biztos, hogy az
Húsz évvel azután, hogy a nagy lemezboltok kihalása elkezdődött, azt is látjuk, hogy a populáris kultúra fontos szerepet betöltő intézményei tűntek el a piaci süllyesztőben.
Nemhogy nőtt, de még csökkent is a fizetésképtelen cégek száma Nyugat-Európában
Úgy tűnik, hogy nagy európai gazdaságokban és Amerikában is sokkal jobban sikerült elkerülni a csődöket, mint 2008 után.
A Semmelweis Egyetem kétnaponta küldi tesztre azokat a dolgozókat, akik nem oltatják be magukat
Kötelezni nem lehet senkit az oltásra, de az új szabályok ösztönzőleg hathatnak.
Lefoglaltak 700 ezer euró értékű bitcoint 2016-ban, most 50 millióért eladhatják a finn vámosok
Eddig nem tudták eldönteni, hogy mit kellene tenniük a kriptovalutával, és ennek a finn kincstár most örülhet.
Akár már január végén oltani kezdhetik a 60 év felettieket
Valószínű, hogy nagyon sok egészségügyi dolgozó nem kérte vagy nem kaphatta meg az oltást, így elindult a stratégia második köre, és ha ott is hasonló lesz a trend, akkor hamar jöhetnek a sorban az...
Megrángatta az árakat az Aldiban és a Lidlben a december
Összességében mindkét diszkontban árcsökkenést mértünk az év utolsó hónapjában, de úgy, hogy ilyen áringadozásokat még sosem láttunk.
Rejtély, hogyan akarják beoltani azokat, akik már átestek a fertőzésen
Legalább három verziót tudunk arra, hogy mennyit kell várni a fertőzés és a beoltás között, a kormányzati kommunikáció zavaros, pedig a nehéz döntést meg kellene hozni, mert rengeteg a...









