Torontáli Zoltán

Stabil baromfiudvar nagyhatalom vagyunk
Négyből egy tojást még mindig nem a boltban vesznek meg a magyar vásárlók, hanem a háztáji gazdálkodásból szerzik be.
A drágulás előjeleit látjuk az Aldiban és a Lidlben
Vége a magyar szezonális zöldségek idényének, de ezt egyelőre ellensúlyozza például az olcsóbb alma. A liszt hosszú idő után először lett drágább, majdnem 10 százalékkal.
Repülés nélküli fedélzeti élményt kezd árulni egy légitársaság, akár házhoz szállítással
Megpróbálják a kényszerűségből földön álló gépeiket hasznosítani, illetve eladni a repülőutakra kiépített szolgáltatásaikat.
Pont azt a gyógyszert nem éri meg fejleszteni, amelyre óriási szükség lenne
Felborult a gyógyszerpiac korábbi üzleti modellje. Mire egy antibiotikum elkezdené termelni a pénzt, a baktériumok ellenállóak lesznek vele szemben.
Miért nincsenek még mindig sehol az önvezető autók?
A pár évvel ezelőtti jóslatok szerint már tele kellene lennie az utaknak sofőr nélküli járművekkel, a valóságban viszont az autóvezetés alig változott meg az elmúlt öt évben.
Csak az észtek haladnak úgy nyugat felé, ahogy mi is szeretnénk
A születéskor várható élettartam egész Európában ugyanabban az ütemben emelkedik, ami azt jelenti, hogy a lemaradt keleti országok nem zárkóznak fel – kivéve Észtországot.
A visegrádi országok felkerültek a világ robotikai térképére, kivéve minket
Egy friss jelentésben a világ top15-ös és top20-as listáin felbukkan Csehország, Szlovákia, Lengyelország és még Szlovénia is, ám Magyarország egyelőre nem.
Lehet, hogy egy brazil nagyvárosban elérték a nyájimmunitást, de súlyos árat fizettek érte
Manausban gyors ütemben szorult vissza a koronavírus, de nagyon sok embernek kellett ehhez meghalnia, és lehet, hogy a lakosság kétharmadának kellett hozzá megfertőződnie.
Még mindig 70 százalékkal olcsóbban dolgozunk, mint a németek
Európai összevetésben is elég alacsony a magyar munkaerő költsége, miközben a német magas, és attól tartanak, hogy ha átállnak a négynapos munkahétre, még magasabb lesz.
A tapasztalt magyar diplomások nyugati színvonalon akarnak élni, itthon
Az álláskeresők egyre nyíltabban vállalják a fizetési igényüket, a tapasztalattal rendelkező diplomások pedig annyit kérnek, hogy az a nyugati életszínvonalhoz egész közel vigye őket.
Kövess minket Facebookon is!