
Tóth Gergely
94 éves korában meghalt a világ legkoszosabb embere
Szomszédai szerint az iráni Amu Hadzsi több mint hatvan évig nem mosakodott. Az új koszrekorder füsttel és marihuánával tisztálkodik.
Elutasította a bíróság Griner fellebbezését, az amerikai kosárlabdasztárt kilenc évre ítélte az...
A rácsok mögül bejelentkező amerikai kosárlabdázó azzal érvelt, hogy komoly bűncselekményeket elkövető emberek sem kapnak ilyen súlyos büntetést.
Szén-dioxid-kvótákért cserébe vehetünk elektromos buszokat Németországtól
A 2013–2020 közti kvótacéljait amúgy elbukó Németország három országtól összesen 11 millió éves kibocsátási egységet vásárol.
Nők, élet, szabadság – Iránban öt hete nem tudják elnyomni a tiltakozásokat
Több mint 200 halálos áldozat és 10 ezer letartóztatott, kigyulladt börtön és meggyilkolt gyerekekre válaszoló pedagógussztrájk. Az erkölcsrendészet brutalitása miatt kirobbant tiltakozáshullám...
Újabb dagesztáni a UFC trónján, a Twitch-sztár a bekapott ütésektől olyan helyre került, ahol még...
A UFC 280 Habib legjobb tanítványával, egy óriási meglepetéssel és egy világbajnoki meccs közben helyrerántott vállal.
Nincs már olyan, hogy vidéki életforma, de ez nem is feltétele az önszerveződésnek
Az Eötvös Csoport online minikonferenciáján kiderült, hogy nem jó, ha az önszerveződésre ráborítja a forrást a kormány, és hogy a vidéki településeken a Facebook nem kiváltja, hanem éppenséggel...
Zalakaroson reggel megremegett a föld, de erről eddig senki nem tudott
A Richter-féle skálán 2,3-as erősségű földmozgást csak a műszerek érzékelték.
Újabb Ukrajnában elesett magyar származású katona családját részesítette támogatásban a magyar...
A Kárpáti Igaz Szó szerint összesen kilenc magyar vagy magyar kötődésű áldozata van eddig a harcoknak, Orbán Berlinben 200 halott magyar állampolgárról beszélt.
Arra ügyelnek, hogy Putyint ne kritizálják, de a hadsereg vezetése már szabad préda az orosz...
Az ukrán hadszíntéren elszenvedett egymást követő veszteségek hatására a katonai bloggerektől kezdve az edzett propagandistákig felerősödtek a kritikus hangok az orosz információs térben. A két...
Gyomorütésként hat, amikor látom, hogyan pusztítják el a magyar demokráciát
Timothy Garton Ash 1979-ben járt először Magyarországon, és személyes ügyének érzi a magyar demokrácia sorsát. A Károly-díjas brit professzor a Telexnek is beszélt arról, miért nem akart volna...