Váczi István

Párizs közelében is van egy kis „Csernobil”
Marie Curie korszakalkotó tudományos munkát végzett, de egykori laboratóriumát több évtized alatt sem sikerült sugármentesíteni.
Kínaiak mentik meg a Neckermann Magyarország anyavállalatát
A hitelezők mellett az eddig is a legnagyobb tulajdonosnak számító kínai Fosun Tourism dob mentőövet a világ legrégebbi, ma is működő utazásszervezője, a brit Thomas Cook számára.
Utakba építve szabadulhatunk meg a műanyag szemét egy részétől
Nagy-Britannia után Svájcban épített részben műanyag hulladékok anyagából utat egy skót vállalat.
Van, ahol már múzeumba küldték a benzint és a gázolajat
A világ valószínűleg első olyan múzeuma nyílt meg múlt héten Stockholmban, amely a fosszilis energiahordozók közlekedésben betöltött szerepét mutatja be.
Valószínűleg atomreaktor robbant fel Oroszországban
Az oroszok nyugtatni akartak, egy norvég szakértő szerint valójában bevallották, hogy egy kisméretű atomreaktor robbant fel augusztus 8-án.
Sokkal több helyen ég az erdő Afrikában, mint az Amazonasnál
Napok óra uralják a nemzetközi híreket az Amazonas-medence erdőtüzei, de úgy tűnik, hogy Afrikában még nagyobb a baj.
Olyan tervet találtak ki Afrikában, amitől még a Szovjetunió is visszahőkölt
Szibéria folyóit nem „fordították meg”, Afrikában azonban most valami hasonlóra készülnek.
Annyit ér Peppa malac, mint az OTP harmada
Megvásárolja az egyebek mellett a Peppa malac és a Pizsihősök rajzfilmsorozatokat jegyző brit vállalatot a világ egyik legnagyobb játékgyártó cége, az amerikai Hasbro.
Elkaszálták saját rakétavédelmi fejlesztésüket az amerikaiak
Szokatlan módon felbontotta az amerikai védelmi minisztérium a Boeinggal kötött egymilliárd dolláros szerződését, amely a rakétavédelmi rendszer továbbfejlesztésére irányult.
Az ország, ahol héthavi fizetésbe kerül egy hűtő
Ha társadalmi-gazdasági összeomlásról van szó, nehéz felvenni a versenyt Venezuelával, de Afrikában is akad hasonlóan kilátástalan helyzetben lévő ország.
Kövess minket Facebookon is!