Világi Máté
Sokkal súlyosabb is lehetett volna a paksi atomerőmű legnagyobb balesete
Idegentestet találtak, a darut máshol használták, egy tartályt alig sikerült kinyitni, de abból is csak a baj volt. Másfél évig állt az egyik blokk a húsz évvel ezelőtti vészhelyzet után.
Békasejtekből rakott össze robotokat egy mesterséges intelligencia
Attól még nem kell tartani, hogy leigázzák az emberiséget, de már egészen érdekes dolgokra képesek.
Legalább négyen meghaltak egy lavinában a francia Alpokban
A helyi hatóságok szerint további kilencen megsérültek.
Egy pince falán üzentek az utókornak az ágyúzás miatt rejtőzködő mariupoli gyerekek
„Helló, Elya vagyok, kilenc és fél éves. A háború elől bujkálok.”
Szavazzon, melyik politikusé a leghúsvétibb húsvéti menü!
A politikusok követői imádni szokták az ünnepi menüket, és szerencsére a magyar vezetők húsvétkor sem okoztak csalódást.
A földönkívüli próféta, aki eljutott a fekete felsőbbrendűségtől a 135 év börtönig pedofíliáért
Dwight D. York évtizedekig vezetett különféle szektákat, de csak a 2000-es évek elején derült ki, hogy milyen szörnyűségekre vette rá követőit.
Biden azt kéri Magyarországtól, hogy késlekedés nélkül fogadja el a svéd NATO-csatlakozást
Ugyanezt kéri Törökországtól is.
Csődöt jelent a Johnson & Johnson egyik leányvállalata, hogy ki tudja fizetni a rákkeltő hintőpora...
Több ezren perelték már be a Johnson & Johnsont, mert az azbeszttartalmú hintőpora miatt rákosak lettek.
Meghalt Klaus Teuber, a Catan Telepesei alkotója
Teuber korábbi hírek szerint még újabb kiegészítőkön dolgozott, amik idén jelentek volna meg.
Évtizedek után kikerül a narancs a Fanta logójából és receptjéből is
Narancs már csak a klasszikus Fanta címkéjén szerepel majd, nem lesz rajta az üdítő minden változatán.









