Virovácz Péter

Nem jött be a jóslat, nem fordította vissza a járvány a globalizációt
A cégek inkább küzdenek az ellátási láncok megszakadásának jelenlegi következményeivel, mint hogy viseljék a termelés hazatelepítésének tartósan magasabb költségeit.
Februárra nagyon nehéz helyzetbe kerülhet a kormány a benzinár maximálása miatt
Az infláció ellen nem véd szinte semmit a mostani lépés, de ha mégis, akkor dönteni kell majd a nagy áremelkedés vagy a benzinkutak tönkretétele között.
Szétoszt 1250 milliárdot a kormány februárig, de mi lesz ennek a hatása?
A jövedelemrobbanás nemcsak a fogyasztást pörgeti fel a következő hónapokban, hanem valószínűleg az inflációt is.
Már szinte zsebben van az szja-visszatérítés, de ebben semmi meglepő nincs
A magyar gazdaságnak a földbe kellene állnia, hogy ne teljesüljön a gyerekes családoknak egyszeri pénzesőt hozó kritérium – írja elemző szerzőnk.
Jó dolog ez az újranyitás, csak ne lenne minden ennyire drága
Étterem, üdülés, szabadidő, és az újranyitásban érintett minden szolgáltatás ára úgy megugrott, hogy 2012 óta nem volt rá példa, akkor is csak a rekordmagasra emelt áfa miatt.
Mit jelent valójában, ha a magyar gazdaság a második negyedévben a számok alapján szárnyalni fog?
A kétszámjegyű növekedés bűvköréből kilépve érdemes kicsit a számok mögé nézni.
A nagy zavarok ellenére sem éri meg Ázsiából visszahozni a termelést
A Szuezi-csatorna eltorlaszolása, vagy a járvány miatt felboruló szállítás komoly problémának tűnik, de Ázsia elhagyásához képest ezek csak rövid kis epizódok.
A járvány harmadik hulláma miatt aligha kerülhető el az újabb gazdasági visszaesés
Megtépázott és szétszaggatott gazdaságszerkezettel, de jó GDP adattal vágtunk neki 2021-nek, ám megint borult minden.
Újra feltaláltuk a kereket a K alakú válsággal
Első ránézésre úgy tűnik, hogy küszöbön a teljes kilábalás, de naiv elképzelés lenne azt gondolni, hogy ebből minden gazdasági szektor azonos mértékben részesül.
A válság egyben lehetőség is
A koronavírus-krízisre reagáló közép-európai gazdaságösztönző csomagokban csak módjával szerepeltek fenntarthatóságot szolgáló intézkedések, de javulhat a helyzet.
Kövess minket Facebookon is!