
Zách Dániel
Áfacsalásgyanú: 34 cég, fiktív számlák, milliárdos kár
A papíron vagyonvédelmi és takarítócég-láncolat feje összehangolta a szereplők feladatát, a nyomozást végző NAV már több száz millió forintnyi ingatlant és autót foglalt le az ügyben.
Kristálycukrot kaptak a kupa mellé a legjobb futsalosok
A szokatlan különdíjat egy Ausztriában dolgozó bajai lokálpatrióta ajánlotta fel a gólkirálynak és a legjobb kapusnak.
Benyújtották a parlamentnek a 2023-as költségvetést
A Pénzügyminisztérium szerint ez a rezsivédelem költségvetése, de szerepel benne a 30 év alatti anyák adómentessége és a 15 százalékos nyugdíjemelés is.
Jutalmat adott Pintér Sándor az újbudai késelőt elfogó rendőröknek
Mindketten megsebesültek, amikor elfogták a támadót, harmadik társuk sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a kórházba szállítás után meghalt.
Alec Baldwint gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják
A forgatási balesetben meghalt az operatőr, és bár a színész peren kívül megegyezett a családjával, az ügyész szerint senki nem áll a törvények felett.
Veszélybe került Hódmezővásárhely gazdálkodása, 1,75 milliárd forint hiányra számítanak
Online petíciót indítanak az energiaárak emelkedését kompenzáló állami támogatásért, Márki-Zay szerint 600 millió forint jár a városnak.
Sárga taxiból kiadott csomagok, kapualjban várakozó egyének – a VII. kerületi polgármester...
Niedermüller Péternek azután küldtünk kérdéseket, hogy a Telexnek adott interjúban azt mondta, amikor egy taxi köröz a Kazinczy környékén, akkor nem azért köröz, mert utasra vár, hanem hogy adott...
Novák Katalin és más politikusok is részvétüket fejezték ki Mécs Imre halála miatt
A megemlékezők közt mindkét politikai oldal szereplői megtalálhatók, többen Mécs saját szavait idézve emlékeznek az élete 90. évében meghalt volt parlamenti képviselőre és '56-os elítéltre.
Egyhangú döntés született: emléktáblát állítanak Tamás Gáspár Miklósnak
A hetvennégy éves korában meghalt filozófus, közíró emléktáblája ügyében egyhangú döntést hozott az ötödik kerületi képviselő-testület.
Hogyan fér a legtöbb üzemanyag az autó tankjába, és miért nem érdemes trükközni?
Miért emelik meg az autót a sarkánál azok, akik néhány literrel többet szeretnének tankolni és egyáltalán, hány litert lehet ezzel a módszerrel beleerőszakolni a tartályba?