Akadémiai dolgozók: Kiderült, hogy a kormány valódi szándéka a Magyar Tudományos Akadémia vagyonának megszerzése
„Lehullott a lepel: Schmidt Mária április 14-én közzétett írásából kiderült, hogy a kormány valódi szándéka a Magyar Tudományos Akadémia vagyonának megszerzése és a kutatóhálózat lerombolása” – írta az Akadémiai Dolgozók Fóruma arra reagálva, hogy Schmidt Mária, a XXI. Század Intézet főigazgatója blogposztban ment neki az MTA-nak.
A bejegyzés apropója az volt, hogy az Akadémia Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya állásfoglalást adott ki április elején, mondván, hogy ha Orbán Viktor májusban ellátogatna a Magyar Tudományos Akadémia 200. évfordulójára emlékező ünnepi ülésre, „a résztvevők számottevő része tiltakozásul elhagyná a termet”.
„A NER prominens szereplője totális támadást hirdetett az idén kétszáz éves nemzeti Akadémia ellen” – írta az ADF Facebook-posztjában. „Freund Tamás és az MTA vezetése nem engedhet a zsarolásnak, ellen kell állniuk a nyílt fenyegetésnek. Vissza kell utasítani a vádakat, és nemet mondani a vagyon átadására, mivel azt – mint Schmidt Mária írásából is látható – a kormány nem a kutatóhálózat javára használná.”
„A NER nem játszhatja magánkézre a Magyar Tudományos Akadémia és a kutatóhálózat vagyonát, ahogy tette többek között a Nemzeti Bank és a Neumann János egyetem esetében” – tették hozzá, megjegyezve, hogy a Magyar Tudomány Évét a kormánynak nem az Akadémia szétverésével kellene ünnepelnie.
„A Magyar Tudományos Akadémia maga a velünk élő sztálinizmus” – írta Schmidt Mária a blogján, szerinte a közös nyilatkozat „nettó politizálás”, és az aláírók egytől egyig „sokat próbált ballibek”.