Az űrben senki sem érzi magát hetvennek

A 70. születésnap jellemzően az első olyan szokott lenni, amikor az ember már nyugdíjasként ünnepelhet kerek évfordulót, így ekkor már tényleg csak a családnak kell azon gondolkodnia, hogy mikor fognak ráérni. Persze nincs ez mindig így: a NASA űrhajósa, Don Pettit például azzal töltötte nemrég a 70. születésnapját, hogy egy űrkapszulában zötykölődve lépett be a Föld légkörébe, aztán földet érés után hányt egy kiadósat a kazahsztáni sztyeppén.

Pettit ezzel nem lett a legöregebb asztronauta, de a szeptember 11-én kezdődött, összesen 220 napos küldetése után az Ars Technica cikke szerint azt elmondhatja magáról, hogy ennyi idősen korábban még senki sem töltött annyi időt egy űrbéli küldetésen, mint ő. Pettit hétfőn a Lyndon B. Johnson Űrközpontban beszélt az élményeiről, és arról, hogy milyen érzés ennyi idősen az űrben lenni. Meg persze arról is, hogy mikor megy vissza legközelebb.

Pettit először 47 évesen ment az űrbe, azóta pedig három hosszabb és több rövidebb küldetésen vett részt, és összesen 590 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson – ezzel harmadik a NASA örökranglistáján. A legutóbbi küldetésére tavaly szeptember 11-én indult el a Szojuz MS-26 fedélzetén, két orosz űrhajós, Alekszej Ovcsinyin és Iván Vágner társaságában, akikkel április 19-én, a NASA ázsiai–amerikai zsenijét, Jonny Kimet is szállító Szojuz MS-27 megérkezése után egy héttel indultak vissza.

Az amerikai űrhajós azt mondta, vannak már itt-ott fájdalmai, de alapvetően ugyanúgy érzi magát, mint 20 éve, és a gravitációba való visszatérés még mindig nem a kedvence. Pettit számára minden küldetése után nehézkes volt a visszaállás, és hozzátette, nem is a nagy izmokkal van a gond, hanem azokkal a kicsikkel, amikről nem is tudja az ember, hogy ott vannak. „Egy hete az űrállomáson a csúcson voltam, nehéz gyakorlatokat csináltam, játszi könnyedséggel tudtam ide-oda lebegni.

Aztán visszajöttem, és úgy voltam, hogy istenem, a padlóról sem tudok felkelni. Súlytalanságban a kis izmaid hat hónapos vakációra mennek, és mikor visszajössz, beletelik némi időbe, hogy hozzászokjanak a földi léthez.”

Az asztronauta hozzátette, mint minden idős emberrel, vele is elő szokott fordulni, hogy beáll a nyaka vagy a válla egy Földön átaludt éjszaka után, mint mondta, ezt el kell fogadni. Az űrben viszont ezek jó része megszűnik, a fájdalmak eltűnnek, és az ember úgy érzi magát, mintha megint 30 éves lenne. Így nem meglepő, hogy Pettit imád az űrben lenni, szerinte ez jót tesz neki és a testének is. Szóval itt hallották először, ha tenni akarnak az öregkori fájdalmak ellen, csak legyenek űrhajósok.

Pettit arról is beszélt, hogy a Nemzetközi Űrállomásnak, amelyet a tervek szerint 2030-ban kivonnak a forgalomból, tovább kellene élnie. Szerinte nincs feltétlenül szükség arra, hogy öt év múlva az óceánba pottyantsuk az űrállomást, elvégre a B-52-es bombázók is régóta bírják már, az egész csak azon múlik, hogy hajlandóak vagyunk-e kicserélni az elavult dolgokat rajta. Pettit egyébként szívesen vissza is menne még az űrállomásra, mint mondta, ha a korrekorder John Glenn 76 évesen még aktív lehetett, akkor benne is lehet még egy-két űrrepülés.