Könyvkiadókkal és szerzőkkel kötött 1,5 milliárd dolláros szerzői jogi megállapodást az Anthropic nevű MI-cég

Az Anthropic, a népszerű Claude chatbotot fejlesztő mesterségesintelligencia-vállalat 1,5 milliárd dollárt fizet egy csoportos kereset lezárására, amelyet könyvkiadók és szerzők indítottak ellene – derült ki egy pénteken benyújtott szövetségi bírósági dokumentumból, írja a Washington Post.

A megállapodással a cég elkerüli, hogy bírósági tárgyaláson kelljen szembenéznie azzal a váddal, hogy engedély nélkül töltött le és tárolt digitális másolatokat több millió könyvről. Az Anthropic nem ismeri el, hogy jogsértést követett volna el.

Az egyezség komoly győzelemnek számít a szerzői jogi tulajdonosoknak a mesterséges intelligenciát fejlesztő cégek elleni nagy tétű jogi csatában. Az elmúlt években több tucat keresetet indítottak hasonló ügyben olyan techcégek ellen, mint a Google, a Meta, a Microsoft vagy a ChatGPT-t készítő OpenAI.

Az Anthropic a megállapodásban hangsúlyozta: a konkrét könyvmásolatokat, amelyek a per tárgyát képezték, nem használták fel kereskedelmi forgalomban lévő AI-modelljeik betanításához.

A felpereseket képviselő ügyvéd, Justin A. Nelson szerint ez az első ilyen jellegű megállapodás az MI-korszakban, és a legnagyobb szerzői jogi kártérítés a történelemben. Az egyezséget még a bíróságnak is jóvá kell hagynia. Az ügyet a San Franciscó-i szövetségi bíróságon nyújtották be.

A megállapodás értelmében az Anthropic könyvenként körülbelül 3000 dollárt fizet, és nagyjából félmillió könyv lehet jogosult a kártérítésre. A pénz egy kártérítési alapba kerül, innen fizetik majd ki a kiadókat és szerzőket, akik érvényesítik igényüket.

Mivel a bíróság júliusban csoportos keresetté nyilvánította az ügyet, elméletben akár 10 milliárd dollárt is meghaladó kártérítési ítélet is születhetett volna, ha az Anthropicot felelősnek találják.

„A mai megállapodás, ha jóváhagyják, lezárja a felperesek hátralévő jogi igényeit” – közölte a cég helyettes jogtanácsosa, Aparna Sridhar. Hozzátette: továbbra is elkötelezettek amellett, hogy biztonságos MI-rendszereket fejlesszenek, amelyek segítik az embereket és szervezeteket képességeik kiterjesztésében, a tudományos felfedezések előmozdításában és a bonyolult problémák megoldásában.

A megállapodás közvetlenül nem érinti az Anthropic termékeit, de lezárhat egy olyan ügyet, amely több fontos jogi kérdést tisztázott az MI-boommal kapcsolatban – ugyanakkor sok mindent nyitva is hagyott.

Idén júniusban a bíró, William Alsup kimondta, hogy az Anthropic jogosan használhatta a szerzői joggal védett könyveket MI-modelljei betanítására, mivel ez „fair use”-nak, azaz a művek tisztességes felhasználásának minősülhet, amennyiben azokat jogszerűen szerezték meg.

Ugyanakkor engedélyezte a felpereseknek, hogy másik vádpont mentén folytassák a pert: eszerint az Anthropic a könyvek letöltésével és digitális tárolásával sértette a szerzői jogot. A szóban forgó kötetek két hatalmas digitális könyvtárból származtak, amelyeket torrentoldalakon keresztül lehetett letölteni. Korábban egy nagyon hasonló eset történt, csak akkor a Metával. Június végén egy szövetségi bíró az Egyesült Államokban ítéletében mondta ki, hogy a méltányos használat (fair use) alá tartozik az, hogy a Meta engedély nélkül használta számos író könyveit a mesterséges intelligencián alapuló modelljei tanításához. A bíró szerint ugyanakkor sok hasonló esetben nem lehet ezzel takarózni, így mindig meg kell vizsgálni a konkrét ügy körülményeit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!