A Nem víznek való vidék csapata az Ipoly Hontnál lévő kanyarulatánál forgatott a BME Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék kutatócsoportjával, akik azt a folyamatot kísérik figyelemmel három éve, hogy miképpen válik egy természetes folyókanyarulat az erodálódás miatt lassan holtággá, a benyúló földnyelv pedig szigetté.
Mindez azért fontos, mert a nagy folyóink agyonszabályozása után kis túlzással már azt sem tudjuk, hogyan kéne működniük a természetes vizeknek, miközben csodálkozunk, hogy a klímaváltozás miatt egyre nagyobb területen, egyre ijesztőbb mértékben szárad ki az ország.
Török Gergely, a BME tudományos főmunkatársa és kollégái azt vizsgálják, hogyan alakulnak az Ipoly morfológiai folyamatai, és milyen a folyó hordalékháztartása. Mint mondja, ha lesz egy ilyen referenciatudásuk, akkor sokkal jobban tudnak majd az éppen aktuális problémákhoz viszonyulni, például hogy a Tiszában vagy a Dunában természetes állapotában milyen lehetett a hordalékháztartás.
A kutató szerint
„az olyan problémás folyamatok, mint a nagy folyóink mederszintcsökkenése, a hordalékháztartás problémáira vezethető vissza. Éppen ezért nagyon fontos lenne tudni, hogy természetes állapotukban milyen paraméterek, karakterisztikák jellemezték a folyókat, hogy kiértékelhessük a jelen állapotot”.
A kutatások szerint azt már lehet látni, hogy amiatt, hogy a folyóinkat betonteknőkbe tereltünk, a parterózióból nincsen hordalék, és ezért alapvetően kevesebb hordalék van ma a folyókban. Tóth Gergely szerint „valószínű, hogy ez is okozza azt, hogy ezt a hordalékhiányt a folyó a medréből pótolja, és ez okoz részben mederszintcsökkenést”. Ha szeretnénk a természetesebb állapotokhoz visszatérni, akkor meg kell értsük az áramlási folyamatokat és azt, hogy mitől lesz egészséges a hordalékháztartás.
Az Ipoly – hasonlóan a szabályozás előtti Tiszához vagy a Mississippihez – meanderező folyó, vagyis nem stabilan egy helyben áll, hanem jobbra-balra kitérve úgynevezett kígyózó mozgást végez, ezért is alakulnak ki benne ilyen kanyarulatok. A kutató szerint a Mississippi ilyen típusú alakulását nagyon részletesen dokumentálták, és mérésekből visszafejtették, hogyan változott a nyomvonala a folyónak, ebből az a statisztikai átlag jött ki, hogy százévente száz kilométerenként egy-két ilyen kanyarulatlefűződés jutott rá, mint amilyet most vizsgálnak az Ipolyon.
Az Ipoly ezen túlfejlettnek nevezett kanyarulatában az áramlás a folyó egyik ívét folyamatosan erodálja, ott csökken a mederszint, a másik ívére pedig, ahol lassabb az áramlás, hordalékot tesz le, ott növekszik a mederszint. Ennek eredményeképpen lassan „a folyó kialakít egy egyre szűkebb nyakú félszigetet, és ez a nyak egyszer csak át fog szakadni”, mondta a kutató.
Török Gergely szerint amikor három évvel ezelőtt először voltak a helyszínen, akkor még két autó kényelmesen elfért egymás mellett a félszigeten, tehát elég gyorsan erodálódik a partszakasz, és „nemsokára önmagába fog harapni a kígyó”. Ez a folyamat akár öt-tíz éven belül is megtörténhet, attól függ, hogy mennyi és milyen erősségű árhullám érkezik a folyón.
A lefűződés során a folyóban holtág alakul ki, vagyis megáll benne az áramlás, és szépen lassan a lebegő hordalék lerakódik.
Mivel a határfolyóknál a mindenkori sodorvonal az országhatár, ezért a lefűződés következtében kialakuló holtág, benne az aprócska szigettel jó eséllyel Szlovákia tulajdonába kerül majd, és egy kicsivel kisebb lesz Magyarország.
De nem kell aggódni, mert „lehet, hogy egy másik ívnél meg pont jól járunk” majd.
A folyószabályozások okozta problémákkal rendszeresen foglalkozunk a Telexen, ezen a linken jó pár cikkünket elolvashatja. Míg ha az érdekli, hogyan lehetne természetesebben kezelni a vizeinket, és ebben segítségül hívni a hódokat, akkor ide kattintson.
