A hazai kutatók nagyjából fele gondolkozott már a pályaelhagyáson, vannak olyan fiatal tudósok, akik alig keresnek többet 200 ezer forintnál

„Ha valaki egyetemistaként vagy akár diplomásként úgy dönt, hogy a tudomány művelésére adja a fejét, nem időrabló és aprólékos adminisztrációra, nem nehezen kiszámítható tudománypolitikai környezetre és nem alacsony bérekre vágyik” – mondta Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, amikor bevezette az MTA és a Fiatal Kutatók Akadémiájának új felmérését a magyarországi és az országhoz kötődő kutatók helyzetéről. A felmérés a maga nemében egyedülálló Magyarországon, mert ilyen kutatás reprezentatív mintán, ekkora kitöltőszámmal és a hazai tudósok mentális helyzetét vizsgálva még nem született. A két szervezet arra volt kíváncsi, hogy a kutatóknak milyen elvárásaik vannak az Akadémiával szemben, milyen a munkahelyi helyzetük, mennyire elégedettek saját helyzetükkel, illetve a nemzetközi együttműködésekről és a külföldi munkavégzéssel kapcsolatos terveikről is beszámoltak.

Freund Tamás, az MTA elnöke szerint korábban is voltak már felmérések hasonló témában, de cél volt a mostaninál, hogy a szubjektív tapasztalatokon kívül objektív képet is kapjanak. A felmérés időszerű volt: erős éveik voltak a hazai tudósoknak. 2019-ben a kutatóintézeteket elcsatolták a Magyar Tudományos Akadémiától, és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatba (ELKH) tömörítették. Az MTA és a kutatók többsége tiltakozott ez ellen, aggályok merültek fel a kutatás szabadságával és függetlenségével kapcsolatban. 2020-ban aztán a hálózat dolgozóit megfosztották a közalkalmazotti státuszuktól, majd 2021-ben több intézetet átalakítottak. Az ELKH elnöke 2023. május 1-jével Gulyás Balázs lett, a hálózatot pedig szeptember 1-től Magyar Kutatási Hálózattá (HUN-REN) nevezték át. Aztán 2024-ben a hálózat ismét átalakításon esett át, 2025-ben pedig elcsatolták tőlük a humán intézeteket, amelyeket az ELTE vett át magához. Az egyetemek jelentős része mindeközben alapítványi formába került át, 2021 elején a kormány néhány hét alatt átnyomta az egyetemi vezetéseken a modellváltást, ami óriási feszültséget keltett az intézményekben.

Nem csoda hát, hogy a friss felmérés eredménye nem fest olyan jó képet a hazai kutatók helyzetéről. Ahogyan Kollár László, az MTA főtitkára fogalmazott: a közvetlen munkahelyi légkör jó, és valószínűleg ettől is működik az egész kutatói rendszer. A fizetésekkel, a megbecsültséggel, a kiégéssel és a pályázatokkal ugyanis akadnak problémáik a megkérdezetteknek.

A felmérést összesen 5167 kutató töltötte ki, a minta reprezentatív. Ami a jövedelmeket illeti, a kutatásból kiderült: jelentősen eltérnek nem, életkor, tudományterület, tudományos intézmény, illetve hazai és külföldi affiliációk szerint. A megkérdezett kutatók gyakran több forrásból kénytelenek biztosítani a jövedelmüket, ez különösen a fiatalabb generációkra jellemző.

A kutatásban olyan tudósok is részt vettek, akik külföldön dolgoznak. Azoknak, akik csak magyarországi tudományos affiliációval rendelkeznek, vagy nem rendelkeznek ilyennel egyáltalán, a medián összjövedelme 550 ezer forint. Ugyanez a külföldi intézménynél is dolgozó kutatóknál 850 ezer forint.

A fizetés mediánja a csak magyarországi affiliációval rendelkező, 30 év alatti kutatóknál 450 ezer forint, 66 éves és afeletti kutatóknál pedig 650 ezer forint. A legrosszabbul kereső 30 év alatti kutató összjövedelemként 225 ezer forintot visz haza, a legjobban kereső pedig 850 ezer forintot – a különbség pedig egyre szélsőségesebb az életkor előrehaladtával.

A kutatók több mint 71,1 százalékának van fizetése tudományos intézménytől. 21,3 százaléknak van nem tudományos forrásból is jövedelme, 25,4 százalék ad hoc jellegű szakértői tevékenységből, 13,7 százalék saját cégből, 19,4 ösztöndíjból is kap plusz összegeket. A teljes minta mindössze egyharmada tud csak egyetlen helyről megélni.

A fiatalok esetében 50 százalék alatt van a tudományos főállásból származó jövedelem aránya az összjövedelemben. A 31–65 éveseknél ez az arány 70 százalék, később pedig megint csak csökken, és elmondható, hogy az összjövedelem legalább ötödét másfajta forrásokból kell fedezniük a kutatóknak, mint a tudományos főállásukból.

A nők összjövedelme és a tudományos affiliációból származó jövedelme még mindig jelentősen alulmarad az azonos életkorú férfiakéhoz képest. Tudományterületek alapján az orvostudományban dolgozók rendelkeznek a legmagasabb mediánjövedelemmel, a legkevesebb pénzt pedig a filozófiai és történettudományok képviselői viszik haza.

Talán nem meglepő, hogy kutatóintézeti vagy egyetemi főállásból származó jövedelmet tekintve a magánfenntartású magyarországi kutatóintézetek és kutatóhelyek, valamint az alapítványi, kekvás egyetemek vannak a legjobb helyzetben. A magyarországi állami egyetemeken dolgozók főállásból származó jövedelme mutatja a legalacsonyabb mediánértéket.

A tudományos aktivitás korosztályok és tudományterületek alapján is jelentősen eltér. A felmérésben szereplő tudósok munkásságát két forrásból elemezték: az MTMT-azonosítójuk alapján, illetve kérdőíves önbevallás szerint.

Az életkort tekintve a fiatalabbaknak, vagyis a 30 év alattiaknak jelent meg a legkevesebb folyóiratcikkük az elmúlt 5 évben, ami nem meglepő, hiszen a tudományos pályájuk elején járnak. Viszont ők publikálnak a legnagyobb arányban nemzetközi és Q1-es, vagyis a legnagyobb elismertségű szaklapokban.

Az élet- és természettudományok terén a folyóiratcikk a domináns publikációs forma, a bölcsészet- és társadalomtudományok területén jellemző a szerkesztett kötetben megjelent írás és a monográfia is. Ez egyébként megfelel a nemzetközi trendeknek is.

A folyóiratcikkeken belül – szintén a nemzetközi színtéren tapasztaltakkal párhuzamosan – a Q1-es és külföldi tudományos folyóiratokban, továbbá a külföldi társszerzőkkel közösen publikált folyóiratcikkek aránya magasabb az élet- és természettudományok területén a bölcsészet- és társadalomtudományokhoz képest. Az élet- és természettudományokban az eredmények kevésbé kötődnek nyelvhez, kultúrához vagy nemzeti kontextushoz, ami a hazai (magyar nyelvű) közlést indokolja, mint a társadalom- és bölcsészettudományok publikációi, így előbbiek jobban számot tarthatnak a nemzetközi érdeklődésre.

A kutatók műveinek összes hivatkozása természetes módon az életkor előrehaladtával nő. Ezen a területen a magyar adatok idézettség szempontjából is beleillenek a nemzetközi trendekbe.

A kutatásból kiderült, hogy a tudományos aktivitásra egyértelműen pozitívan hat a külföldön oktatással vagy kutatással eltöltött idő, különösen akkor, ha az egy évnél hosszabb. Emellett az egyetemeken főállásban dolgozókhoz képest a kutatóintézetekben főállásban dolgozók tudományos aktivitása a legtöbb indikátort tekintve magasabb – megjegyzendő azonban, hogy utóbbiaknak nincs tanítási kötelezettségük, ami a kutatásra fordítható időt csökkentené.

A kutatásfinanszírozás egyik fontos eleme a kiválósági pályázatok rendszere. A kérdőív eredményei azt mutatják, hogy az érvényes választ adók több mint 40 százaléka 2020 és 2024 között vezető kutatóként benyújtott legalább egy magyarországi tudományos pályázatot. Ugyanezen időszakban a nemzetközi tudományos és ösztöndíjpályázatokat tekintve vagy vezető, vagy résztvevő kutatóként az érvényes választ adók közel egyharmada nyújtott be legalább egy pályázatot.

Jelentős tudományterületi különbségek figyelhetők meg mind a pályázati aktivitásban, mind a nyerési arányokban és összegekben. A hazai pályázatok terén a nyelv- és irodalomtudományok kutatói között a legalacsonyabb a vezető kutatóként hazai pályázatra beadott átlagos pályázatszám, azonban ugyanezen a területen figyelhetjük meg a legmagasabb nyerési arányokat is. Az egy kutatóra jutó hazai (vezető kutatóként) beadott pályázatok átlagos száma a biológiai tudományok képviselői esetében a legmagasabb. A pályázatonként átlagosan elnyert összegek mediánját vizsgálva az eredmények azt mutatják, hogy Magyarországon a vezető kutatóként beadott pályázatok esetében

a természettudományok kutatóinak pályázatai kapták átlagosan a legmagasabb támogatásokat, míg a nyelv- és irodalomtudományok, a filozófiai és történettudományok, valamint a műszaki tudományok képviselőinek pályázatai a legalacsonyabbakat.

Ha a nemzetközi kiírásokra beadott pályázatokat akár a vezető, akár a résztvevő kutatók szempontjából vizsgáljuk, mindkét esetben a fizikai tudományok esetében tapasztalhatjuk a legmagasabb egy kutatóra jutó átlagos pályázatszámot, és a bölcsészettudományok területein a legalacsonyabbat. Azonban mindkét esetben a nyelv- és irodalomtudományok képviselőinél találkozhatunk a legmagasabb nyerési aránnyal a tudományterületek között. Nemzetközi szinten a pályázatonként átlagosan elnyert összegek mediánját tekintve a műszaki és technológiai tudományok, illetve a természettudományok képviselőinek pályázatai érték el a legmagasabb, míg a bölcsészettudományok kutatóinak pályázatai a legalacsonyabb medián támogatási összegeket.

A hazai pályázási terveket tekintve a következő 2 évben legtöbben a Nemzeti Kutatási Kiválósági Programra (NKKP) kívánnak pályázatot benyújtani. A legtöbb válaszadó által benyújtani tervezett nemzetközi pályázat a Research Infrastructures Granttől eltérő, valamilyen más Horizont Európa-pályázat.

Az eredmények szerint a kutatói közösség a rendszer átláthatóságát, tervezhetőségét és a fiatal kutatók támogatását alacsonynak értékeli. Egyetértenek a hazai pályázati rendszer fejlesztésének szükségességével, különösen egy alapkutatást támogató kutatási alap (Research Council) létrehozásával. A magyarországi pályázati rendszernél a válaszadók szignifikánsan jobbnak tartják a nemzetközi pályázati struktúrát mind a teljes kutatói életpálya lefedettsége, mind a fiatal kutatók önállósodásának támogatása szempontjából.

Az MTA-ról a kutatók azt mondták: a két legfontosabbnak tartott elem a magyar tudományos közösséget egyesítő-képviselő szerep, valamint a nemzet tudományos és kulturális örökségének gondozása.

Bár a különböző generációk mind fontosnak ítélik az MTA küldetésnyilatkozatában felsorolt valamennyi elemet, a 45 év alatti és feletti kutatók között valamelyest eltérő tendencia figyelhető meg az Akadémia szerepének felfogásában. Míg a fiatalabb kutatók inkább a gyakorlati feladatokat emelik ki, a kutatás feltételeinek megteremtését, a tudományos minőség fenntartását és a nemzetközi kapcsolatok bővítését tartják fontosnak, addig az idősebb kutatók inkább az intézmény szimbolikus szerepét hangsúlyozzák, például a nemzet tudományos és kulturális örökségének gondozását, a tudományos közösség egyesítését és megjelenítését, valamint a magyar nyelv ápolását.

Az MTA általános tevékenységének és megszólalásainak megítélése közepes, de inkább pozitív. A nők következetesen elégedettebbek a férfiaknál, a 45 év alattiak pedig kritikusabbak a nyilvános megszólalások gyakoriságával – a legtöbben keveslik őket – és az MTA általános tevékenységével kapcsolatban. Az MTA tudományos osztályai között is vannak enyhe véleménykülönbségek, továbbá az MTA köztestületének tagjai mindegyik kérdésben szignifikánsan elégedettebbek, mint azon válaszadók, akik nem tagjai a köztestületnek.

Az MTA programjai közül a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjprogramot értékelték a legfontosabbnak a kutatók. A Lendület Program különösen a fiatal, 45 év alatti kutatóknak fontosabb.

Az MTA testületei közül a köztestület működését érte a legtöbb kritika, és az MTA Doktori Tanács munkáját értékelték a legpozitívabban. A fejlesztés terén a leggyakrabban a tudomány képviseletét (34 százalék) és a tagok rendszeresebb, részletesebb tájékoztatását (26 százalék) igénylik a válaszadók.

A Fiatal Kutatók Akadémiájáról a válaszadók körülbelül kétharmada hallott már, a tevékenységüket azonban valamivel kevesebb mint egyötödük ismeri.

A munkahelyeket vizsgálva kiderül, hogy a férfiak körében gyakoribb, hogy egyszerre több, jövedelemmel járó tudományos affiliációjuk van, a 65 év feletti kutatók több mint felének azonban már nincs jövedelemmel járó tudományos affiliációja. A munkahelyek típusát tekintve az egyetemi főállásúak legnagyobb része alapítványi egyetemen dolgozik, a legtöbb kutatóintézeti főállás (vagy ennek híján legmagasabb óraszámú állás) pedig a HUN-REN-hez kötődik. Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy az adatfelvétel idején az ELTE-hez került 4 kutatóintézet még a HUN-REN-hez tartozott. A tudományos dolgozók körülbelül egyharmadának vannak beosztottjai, legnagyobb arányban a 46–65 éves korosztályban, és leginkább a természettudományi területeken.

A munkaterheléssel kapcsolatban a felmérés azt mutatja, hogy a kutatók által ténylegesen ledolgozott átlagos óraszám jóval több a munkaszerződésekben meghatározott hivatalos heti óraszámoknál, és jelentősen meghaladja a heti 40 órát.

A bölcsészet- és társadalomtudományi területeken szignifikánsan magasabb az oktatási terhelés, mint a természettudományok terén.

A munkahelyi körülményeket tekintve a legnagyobb elégedettség a pályázatok beadásának támogatásával kapcsolatban mutatkozik. A teljesítményértékeléssel sok kutató nem elégedett. A külföldi munkahelyeken dolgozók szignifikánsan elégedettebbek minden tényezővel, mint a magyarországiak. A fiatal, különösen a 30 év alatti kutatók általában kevésbé elégedettek, mint az idősebb korosztályokba tartozók.

A válaszadók többsége alapvetően elégedett a munkájával, ugyanakkor sokan gondolják úgy, hogy a fiatalok számára a körülmények nem ideálisak. Az MTA tudományos osztályai szerint vizsgálva azzal az állítással, hogy a jelenlegi körülmények nem ideálisak arra, hogy a területükön a fiatalok kutatói pályára menjenek, leginkább a biológiai és a földtudományok kutatói értettek egyet. A magyarországi intézményekben dolgozó válaszadók véleménye alapján jellemző az erős bürokrácia és a gyenge kommunikáció, a külföldi intézményekben dolgozók ezeken a területeken lényegesen pozitívabb tapasztalatokról számolnak be.

A kutatói pálya adottságaival, a bérezéssel és a körülményekkel a 65 év felettiek a legelégedettebbek, és a legtöbb tényező megítélése annál negatívabb, minél fiatalabb egy kutató. A fiatal kutatók különösen bizonytalannak érzik az életpályát, és a helyzet a legrosszabb a magyarországi kutatóintézetek esetében – ez azért is lehetett, mert éppen ekkor zajlott a humántudományok ELTE-hez csatolása, így a kutatók nem érezték biztosnak a helyüket. Az átlagos fizetéssel való elégedettség összességében alacsony. Az előrelépési lehetőségekkel kapcsolatban magas az elégedetlenség, de a válaszadók többsége úgy nyilatkozott, hogy van lehetősége önálló kutatásra.

A mentális egészséggel kapcsolatos eredmények alapján a kutatók jólléte közepes, a kiégés szintje pedig változó, de nem elhanyagolható. Freund Tamás szerint a mentális egészséget és kiégést még nem vizsgálták a magyar kutatók esetében, különösen nem nagy számú, reprezentatív mintán, ebben is újdonság a mostani felmérés. Az eredmények szerint a legfeljebb 30 éves korosztály érte el a pszichés jóllétet mérő legalacsonyabb átlagos összpontszámot, ami a WHO által javasolt 50 százalékos határérték alatt van, így rossz pszichés jóllétre utal.

A magyarországi és a Magyarországhoz kötődő kutatók pszichés jólléte jelentősen alacsonyabb szintű, mint a teljes népességé.

A kutatók a kiégés kiábrándultság-alskáláján nem érik el a kiégés határértékét, a kimerülés-alskálán viszont igen. A nők körében magasabb a kiégés szintje, mint a férfiak között. A magas munkaterhelés, az oktatási feladatok súlya és a munkahelyi elvárások erősen összefüggenek a kiégés magasabb szintjével. A külföldi intézményekben dolgozók jobb mentális állapotról és alacsonyabb szintű kiégésről számoltak be, mint a magyarországi intézmények munkatársai.

A válaszadók több mint felénél (53 százalék) merült már fel a tudományos pálya elhagyása, ami a fiatalabbaknál sokkal gyakoribb: a legmagasabb arány a 31–35 évesek körében figyelhető meg, ahol valamivel több mint 70 százalék jelezte, hogy eddigi pályafutása során már gondolt a tudományos pálya elhagyására. A magyarországi kutatóintézetek munkatársai között az egyetemen dolgozókhoz képest (56,1 százalék) magasabb arányban (62,6 százalék) vannak azok, akik gondoltak már a pálya elhagyására.

A válaszadó kutatók 8,4 százaléka él Magyarországon kívül, és ennek a csoportnak legalább 27 százaléka határon túli magyar. A külföldre költözés indokai elsősorban a jobb munkafeltételek, másodsorban anyagi és családi okok voltak. A külföldön élők – a határon túli magyarokat itt nem számítva – 64,6 százaléka nem tervez hazaköltözni, közülük a Magyarországra költözést a legtöbben akkor fontolnák meg mégis, ha változna a politikai légkör, ha találnának olyan tudományos intézményt, ami megfelelően támogatja a szakmai előmenetelüket, illetve ha a hazaköltözéssel nem csökkenne a fizetésük.

A jelenleg Magyarországon élők 38 százalékában az utóbbi 3 évben felmerült, hogy munkahelyet váltsanak, és külföldön keressenek állást, 24 százalékuk pedig párhuzamos külföldi affiliáció felvételén (is) gondolkozott.

A motivációk között leggyakrabban a magasabb anyagi juttatásokat, a jobb munkafeltételeket és a kutatók nagyobb megbecsülését említették. A külföldi munkavállaláson vagy újabb affiliáció felvételén gondolkodók 40 százaléka már tett konkrét lépéseket a munkahely-változtatással vagy további affiliáció felvételével kapcsolatban. Azok közül, akiknek jelenleg nincs affiliációjuk külföldi tudományos intézménnyel, 27 százalék kapott már legalább egy konkrét állásajánlatot Magyarországon kívüli egyetemtől vagy kutatóintézettől, de e csoportnak csak 24,8 százaléka fogadott el ezek közül legalább egyet.

A külföldön élők és/vagy külföldi munkahellyel rendelkezők szerint a külföldi munkahelyek előnye például a magasabb bérezés, a kevesebb és rugalmasabb adminisztráció, valamint a kiszámíthatóbb kutatásfinanszírozás. Ugyanakkor hátrányokról is beszámoltak a külföldi munkahelyekkel kapcsolatban, például arról, hogy kevesebb a hosszú távú szerződés, és gyengébbek a kollegiális kapcsolatok. A hazai tudományos gyakorlatok fejlesztésére vonatkozó javaslatok között gyakran szerepelt a pályázati rendszer kiszámíthatóbbá tétele, a bérfejlesztés, a bürokrácia csökkentése és a hallgatók, doktoranduszok aktív bevonása kutatási projektekbe.

A kutatók 14,4 százaléka tartósan gondoskodik valakiről (a nők között ez az arány a férfiakhoz képest magasabb), és az érintettek 34 százaléka úgy érzi, került már emiatt hátrányos helyzetbe a pályáján. A pályahátrányról szóló beszámolókban az egyik leggyakrabban megjelenő probléma az idős és/vagy beteg hozzátartozók ápolása okozta időhiány, kiesés a szakmából (26 százalék). A válaszadók negyede (25 százalék) említette, hogy a gondozás miatt nincs lehetősége nemzetközi mobilitásra, és ez akadályozza a szakmai előmenetelben.

A válaszadók 4,1 százaléka él fogyatékossággal, közülük 21 százalék számolt be emiatt a pályán tapasztalt hátrányról. Ez a típusú hátrány nem áll kapcsolatban sem a nemmel, sem az életkorral, azonban a tudományterülettel igen. A fogyatékossággal élő kutatók közül a természettudományok képviselői között 15,2 százalék, a bölcsészettudományok esetében 25,5 százalék, a társadalomtudósok körében pedig 33,3 százalék azok aránya, akik úgy nyilatkoztak, hogy érte már őket hátrány a pályájukon a fogyatékosságuk miatt, de az alacsony elemszámok miatt az eredmények általánosíthatósága korlátozott. A személyes leírások többek között rugalmatlan munkaszervezésről, nem megfelelő akadálymentesítésről, a kommunikáció hiányáról és esetenként diszkriminációról számolnak be.

A női kutatók majdnem fele (48 százalék) nyilatkozott arról, hogy hátrányba került a szakmájában, mert nő. Gyakori tapasztalat például az előléptetés késése vagy elmaradása, az anyasághoz köthető feladatok miatt jelentkező kapcsolatépítési hátrányok vagy az infantilizálás, valamint a tekintély megkérdőjelezése.

A legalább fél évet gyermekgondozási szabadságon töltők 38,7 százaléka került hátrányba a pályáján. Ez nagyobbrészt a nőket érinti (40,3 százalék), a férfiakat kevésbé (16,2 százalék). A pályahátrány összefügg a gyermekszám emelkedésével: a negyedik gyermekig minél több gyermeke van valakinek, annál nagyobb arányban tapasztalt pályahátrányt. Tipikus nehézség a publikációs lemaradás és az életkori korlátok miatt a gyermekgondozási időszak után a pályázatokból való kimaradás.

A hátrányokkal küzdő kutatók támogatásával kapcsolatban megfogalmazott javaslatok között szerepelnek például a célzott kompenzációs pályázatok, a bérezés és a juttatások javítása, családbarát és gondozást támogató intézkedések és a teljesítményértékelési rendszer korrekciói.

Freund Tamás a felmérés eredményeit ismertető eseményen azt mondta: az MTA levonja a megfelelő következtetéseket, de hozzátette: csak akkor válik igazán hasznossá a kutatás, ha ezt más is megteszi. Ezért felhívta a kutatóintézetek, egyetemek figyelmét arra, hogy foglalkozzanak az eredményekkel.