
Talán nem mondunk azzal újat, hogy a felhasználók az utóbbi időben némileg megnövekedett számú politikai tartalommal találkozhatnak a közösségi oldalakon. Pontosabban mivel az algoritmusok arra épülnek, hogy megosszák a társadalmat és felháborodást generáljanak, a csapból is a politika folyik.
Ennek a trendnek az egyik főkolomposa a TikTok, és az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpontjának kutatói kíváncsiak voltak, hogy mégis mennyire zárja az embert véleménybuborékba a rövid videós platform. A kutatásban magyar felhasználók tiktokos tartalomfogyasztási mintázatát vizsgálják, azaz azt, hogy mikkel találkoznak ott az emberek. Emellett elemzik, hogy mennyire polarizált a platformon megjelenő politikai kínálat, és személyre szabott visszajelzést adnak a résztvevőknek saját tartalomfogyasztásukról, összevetve azt az országos trendekkel.
Bár maga a felhasználói viselkedésre összpontosító kutatás még a választás utáni két hétben is tart, mi már most elkértük a kutatóktól azokat a december és április közötti adatokat, amik megmutatják a másik oldalt, azaz a politikai tartalmak létrehozóinak aktivitását.
A kutatók azokra a tartalmakgyártókra és -terjesztőkre fókuszáltak, amiknél a profilhoz tudtak pártot rendelni, és bár a nagyobb médiumokat kivették a kutatásból, az alternatív médiaoldalakat figyelembe vették, ha azok egyértelműen pártokhoz köthetők. Így 397 profil munkásságát elemezték.
Azt látták, hogy több működő fideszes politikai profil van a TikTokon, és több a párthoz köthető influenszer és beszélő fej, de több olyan, nem hivatalos Tisza-profil is akad – mint például az @aradatisza és a @tiszasziv –, aminek nagy az elérése. A legtöbb követője Magyar Péternek van, őt Kulja András és Orbán Viktor követik. A Fidesz-közeli oldalaknak összesen több követőjük van, de a tiszás oldalak jellemzően népszerűbbek. Ha csak a hivatalos politikusi és pártoldalakat nézzük, akkor a Tisza összesítve és átlagosan is jobban áll követőszámban.
Számbeli fölény a Fidesznél, de a Tisza hatékonyabb
A 397 profil a vizsgált időszakban összesen 39 ezer tartalmat posztolt, és az aktivitásuk a négy hónap alatt folyamatosan növekedett – egy kis szünetet leszámítva, ugyanis karácsony környékén megpihentek.
A videók több mint felét a Fidesz és a kormánypárthoz köthető oldalak generálták. Naponta 2,5-3-szor olyan gyakran posztoltak, mint a Tiszához köthető felhasználók:

Ez azonban inkább darabszámban jelentett fölényt, fogadtatásban nem: ugyan többen látták a fideszes tartalmakat, és többen is kommenteltek ezeknél, az elmentett videók számában már alig volt különbség, megosztásban és kedvelésben pedig a Tisza nyert.
A számok szerelmeseinek: a Tisza 9943 videót posztolt a négy vizsgált hónapban, a Fidesz pedig 24 641-et. Ehhez képest a tiszás videókat 1 343 566-an osztották meg és 14 400 208-an lájkolták, míg a Fideszhez köthető tartalmakat 1 221 613-an osztották meg és 10 704 588-an kedvelték. A Mi Hazánk 1741 videót tett közzé (161 618 megosztás, 1 830 233 lájk), a DK 1194-et (45 787 megosztás, 365 299 lájk), az MKKP pedig 150-et (14 937 megosztás, 71 313 lájk).
Ha csak azokat a fiókokat nézzük, amik hivatalosan pártokhoz vagy politikusokhoz tartoznak, hasonló trendet látunk: a fideszes profilok több mint háromszor annyit posztoltak, többen látták ezeket, de kedvelésben a tiszások vezetnek. A vizsgált időszakban a legtöbb lájkot Magyar Péter kapta (4 945 065), aki harmadannyi poszttal (198) több kedvelést ért el, mint Orbán Viktor (602 videó, 3780 888). Igaz, a miniszterelnök több más mutatóban is megverte ellenfelét, bár ez nem olyan meglepő, ha figyelembe vesszük a videók számát.
A top 15-ös lájktabellát egyértelműen a Tisza nyerte, hét, a párthoz köthető oldal került fel rá. Magyar és Orbán után a harmadik helyre a nem hivatalos @aradatisza került, a párt hivatalos oldala csak a kilencedik. Megelőzi többek között Kapitány István oldala, a kormány TikTokja, Toroczkai László és egy Citrom mint narancs nevű mémoldal is. A 15. helyre Szijjártó Péter profilja került.