A városok gyűlései ugyanúgy testközelbe hozzák az embereknek a szabadság eszméjét, mint ahogy az általános iskola testközelbe hozza a tudományt
– méltatta Alexis de Tocqueville az amerikai demokráciáról írt klasszikus művében az Egyesült Államokban már a XIX. században is burjánzó önkormányzati aktivitást. A politikatudomány francia mestere valószínűleg a fején pörögne örömében, ha látná, hogy tételét 2025-ben egy olyan polgár igazolta, aki
egy kisvárosi közmeghallgatáson breaktáncolva kritizálta az adópolitikát.
Will Thilly, a New Jersey államban található húszezres Cranford polgára kedden electric boogie-mozdulatokkal kígyózott ki a városháza szószékére, miközben az őt nyilván jól ismerő többi jelenlévő a szekunder szégyentől ledermedve ült székében. Többen a civil kurázsi ilyen grúvi megnyilvánulását nem is merték figyelemmel kísérni, és arcukat a tenyerükbe temették, vagy úgy tettek, mintha valami érdekeset vettek volna észre a falon.
Thilly 40 másodperces intrója után egy veterán szónok lazaságával kérdésekkel kezdte el bombázni közönségét, majd a válaszlehetőségre azonnal lecsapva újabb kérdéseket tett fel, és ez a monológ odáig fajult, hogy polgártársai néma asszisztálása mellett végrehajtott egy hátraszaltót is. Thillyt nem zavarta, hogy produkciója láttán egy kéz sem rebbent tapsra, és a közmeghallgatás résztvevőinek szegezte a kérdést:
„Miért növekednek ilyen gyorsan az adók?”
A férfi azt kifogásolta, hogy az adózásról szóló helyi népszavazás eredményéhez képest az ő adói sokkal nagyobbak, és tájékoztatást kért arról, hogy milyen extra kiadásokból származhat ez a növekedés. Majd kimoonwalkolt az ülőhelyéhez.
Thillyről egyébként köztudott, hogy bizarr alak, aki évek óta produkálja magát a közmeghallgatásokon, idén pedig független jelöltként Cranford városi tanácsának egyik helyéért is elindul. Programjának egyik fő eleme a New York melletti település szerinte eltúlzott ingatlanfejlesztéseinek megnyirbálása, de nem ezzel, hanem performanszával tett szert másfél nap országos hírnévre. Virális alakítását Thilly azzal magyarázta, hogy
„Így akartam rádöbbenteni a városvezetést arra, hogy itt mindenki barát és egyenlő. Az igazán nagy baj a megosztottság és a közösségi döntéshozatal hiánya, nem beszélve arról, hogy az emberek túl stresszesek, mindent túl komolyan vesznek, és nem érzik elég szabadnak magukat ahhoz, hogy úgy beszéljenek, és úgy fejezzék ki magukat, ahogy az jól esik nekik. […] Remélem, hogy egy barátságosabb, stresszmentesebb stílust tudok meghonosítani a városházán. Mert minél barátságosabbak vagyunk egymással, annál boldogabbak leszünk, és annál kevésbé érezzük magunkat magányosnak”.
