„A lopás másnapján visszavitte az ellopott holmit” – így kezdődik a Police.hu egyik friss sajtóközleménye, és egy igazi hepienddel valahogy úgy fejeződne be, hogy „,mert megbánta, hogy elvette, ami nem az övé”. De a sajtóközlemény nem így folytatódott, helyette úgy szólt, hogy, „A lopás másnapján visszavitte az ellopott holmit, mivel rájött, mégsem a megfelelő méretet »hozta« el a boltból.”
Történt ugyanis, hogy egy vasi férfi szeptember 5-én egy szombathelyi áruházból ellopott egy pár cipőt úgy, hogy leszedte róla az ún. áruvédelmi eszközt, csakhogy a méret nem lett jó.
Ő azonban nem nyugodott bele a balszerencsésen sikerült tolvajlásba, és gondolt egy merészet: visszament a boltba, egyenes az ügyfélszolgálati pulthoz, ahol közölte, hogy szeretné kicseréltetni a cipőt, mivel nem lett jó a méret, amelyet előző nap megvásárolt.
A dolog azon bukott meg, hogy a biztonsági őr felismerte a férfit, és nem is engedte el onnan addig, míg a rendőrök oda nem értek.
