„Baj van, nem halljátok a gyereküvöltést” – üzeni a Fidesznek új számában a Hősök
A Magyarországon uralkodó gyűlölethullám nyomasztó hatásáról, a közvélemény lealjasodásáról, illetve társadalmi feszültségekről írt dalt a Hősök rapduó. A tagok szerint a szimbolikusan október 23-ára időzített, klippel ellátott Lomtár című dal „a felgyülemlett haragról, a kiábrándultságról és az újrakezdés vágyáról szól”.
A dalban Eckü kék plakátokról is beszél, amiket szétütne, itt feltehetőleg a kormánypárt plakátkampányaira utal. „Aki kitalálta, méretes egy kretén, páros lábbal taposnék a hülye fején” – hallható a következő sorban, de arra is kitér, hogy aki épeszű, az nemet mond a kormányra, az országban uralkodó gyűlölet már rá is hatással van, a közbeszédre pedig ráférne már egy reset, vagyis újraindítás.
„Nem számít más, csak a gyűlöletkeltés, baj van, nem halljátok a gyereküvöltést” – folytatja a gyermekvédelemre is utaló sorral Mentha, aki szerint olyan az életünk itt, mint egy horrorfilmben, és „úgyis az lesz, amit a párt akar”. A duó tagja a jövő áprilisban esedékes választások eredményéről – és egy általa remélt kormányváltásról – is szól, az ő verzéje így zárul:
„De ha egyszer kiszabadulunk a palackból, reméljük, új élet kezdődik majd tavasztól.”
A Hősök tíz év után idén tavasszal adott ki új lemezt Kazi címmel, azon a Korsó a kútra című dal már hasonló hangvételben íródott. „És mielőtt a kesztyűm felakasztom, a Bayer Zsolt fejébe törlöm a szaros bakancsom” – rappelte a számban Eckü, aki a Telex Afterben mesélt arról, hogy a Bayernek címzett sorban sokak indulata benne volt. Eckü és Mentha szerint azért is jöttek ki belőlük most ilyen sorok, mert a saját bőrükön érzik, mennyire rossz a hangulat az országban, és most kell azt mondani a hatalomnak, hogy eddig és ne tovább. Az adásban egyébként egy másik kényes téma is előkerült: Mentha reagálta rá, hogy korábban miért támogatta a Fidesz országgyűlési képviselőjét, Ovádi Pétert.
Annyiban nem mondható, hogy a Hősöktől idegen lenne az ilyesfajta kiállás, hogy Eckü már 2013-ban parázs hangulatú dalt adott ki Tűz lesz címmel, melyben a kivándorló magyarokról, az alacsony tanári fizetésekről, rossz életszínvonalról, illetve arról rappelt, hogy nincs kire szavaznia, hiszen egy párt sem képviseli őt a parlamentben. Ebben hangzik el az akkor emlékezeteset futó odaszúrás az Emberi Erőforrások Minisztériumának egykori oktatásért felelős államtitkára („Ki a fene ez a Hoffmann Rózsa? Bezárnám egy hétre egy pottyantósba”) és a volt MNB-elnök felé is: „A Gyurcsányt utáltam, de Matolcsyt lelőném”. Eckü 2022-ben egy azóta törölt Facebook-posztban aztán azt is írta, hogy okádik a Fidesztől, korábban pedig a kormány koronavírussal kapcsolatos intézkedéseit is élesen kritizálta.
A Hősök egyébként november 15-én lép fel legközelebb a Turbinában, ahol a Lomtárt is elő fogják adni élőben.
Általánosságban is elmondható, hogy az idén felpörögtek az események a hazai közélet és a magyar könnyűzene frontján: Sisi, Beton.Hofi, Pogány Induló és a Carson Coma koncertjein egész nyáron ment a mocskosfideszezés, Dé:Nash a Hősökhöz hasonlóan pedofilozós Fidesz-kritikával tért vissza, Majka a komplett kormánysajtót és magát a kormányt is magára haragította a Bindzsisztán klipjével és ezzel a színpadi performansszal, Azahriah is borzolta a kedélyeket, korábban apolitikusabb popzenei szereplők (lásd: Caramel, Marsalkó Dávid) is elkezdtek felszólalni, illetve olyan mainstream figurák is a hazai politikai helyzetet kritizáló dallal jelentkeztek, mint ByeAlex. A jelenségre (amivel a Szigeten is foglalkoztunk), a kormány így, így és így reagált.
Arról, hogy a Fidesz sortüzet nyitott a fiatalokra és a kedvenc előadóikra, de nem is tud mást csinálni, és a mocskosfideszezésről ebben a podcastunkban tudhat meg többet:
11:12, Frissítés: Cikkünk korábbi verziójában szerepelt az „Elég volt ebből, a fos van csak vizezve, pedofil tolvajok vannak a Fideszben” sor, ami a dalhoz küldött sajtóközleményben szerepelt, a szám végleges, publikált verziójából viszont kikerült, ezért a sort a cikkből eltávolítottuk.