Felháborodtak a létavértesiek, miután az önkormányzat lerombolta egy gólyapár fészkét
A létavértesi önkormányzat munkatársai eltávolították egy gólyapár fészkét a gyermekélelmezési központ kéményéről, a helyieket felháborította az eset – derül ki az ATV Híradó riportjából.
A kéményt, amire a gólyák fészkeltek, nem használták, a helyiek szerint azért zavarhatta mégis a település vezetését, mert alatta parkoltatták az önkormányzati autókat, amelyekre így rákerült a madarak ürüléke. A leszedett fészek helyére drótakadályt is felszereltek, nehogy visszatérjenek a gólyák, a madarak pedig folyamatosan köröztek kémény felett, és próbálták újraépíteni a lakhelyüket. A helyieket annyira kiborította az eset, hogy végül lebontották a drótot.
A híradósoknak nyilatkozva néhány létavértesi lakos arról beszélt, a gólyák most fognak költeni és nem tartják kizártnak, hogy a fészekben a tojás is benne volt.
A hortobágyi madárkórház egyik önkéntese azt mondta a televíziónak, a fészek eltávolítása természetkárosítás, és engedélye sem volt rá az önkormányzatnak. A fehér gólya fokozottan védett Magyarországon.
Az ATV kereste a városvezetést, de nem érték el a polgármestert.