Ha valaki azt kiáltaná, itt jönnek a sértettek, csak a vádlott nem nézne oda, mert ő tudja, hogy ez lehetetlen

Visszafojtott lélegzettel várták a Győri Törvényszéken az ítélet kimondását az eltűnt – az első fokú ítélet szerint meggyilkolt – villanyszerelők hozzátartozói. Egyikük hét, másikuk tíz éve vesztette el a családfőt. É. Imre arca rezzenéstelen maradt, ugyanúgy ült, ahogy szinte minden tárgyalási napon az elmúlt négy évben. Egyenesen, mereven, behunyt szemmel. A bíró nem tartott szünetet, négy órán át ismertette és indokolta az ítéletet.

A Győri Törvényszék 2021 júniusa óta tárgyalta a kettős emberöléssel vádolt, most 68. évében lévő, győri építési vállalkozó ügyét. Az ítéletről a határozat kimondása utáni percekben már olvashattak ma délelőtt a Telexen. É. Imrét bűnösnek találták több emberen, előre kitervelten, nyereségvágyból és aljas indokból elkövetett emberölés miatt, és első fokon életfogytiglanra ítélték. Legkorábban 40 év múlva bocsátható feltételes szabadságra. A letartóztatásban és bűnügyi felügyelet alatt töltött időt beleszámítva ehhez több mint 100 évet kellene élnie, tehát a gyakorlatban nincs reménye a szabadulásra.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott azt mondta: „Nem fogadom el ezt az ítéletet, mert nem történt bűncselekmény." Az ügyben a Győri Ítélőtábla fog dönteni.

Miért ölte meg O. Vilmost a bíróság szerint?

A megállapított tényállás szerint a vádlott hosszú ideig dolgozott ingatlanok felújításával. Volt egy osztrák cége, ami adótartozása miatt megszűnt, és magyar vállalkozását is gyerekei irányították, mert Ausztriában semmilyen tevékenységet nem fejthetett ki ugyanezen okból. A megrendelők a vádlottnak fizettek, az emberek feketén dolgoztak.

É. Imrének a Győr melletti kertjében – ahol az évek során tekintélyes mennyiségű törmeléket halmozott fel – kotrógépre volt szüksége, de nem akart fizetni a Baggerért. Úgy gondolta, hogy O. Vilmossal, a 2015-ben megölt villanyszerelővel béreltet egyet Ausztriában, mert ezt sem tehette meg adótartozása miatt. O. Vilmos 2015. június 2-án egy bécsi áruházban kibérelte a markolót, É. Imre a zárt kertbe vitte a gépet – ahol az ügyész szerint ő élet és halál urának érezte magát. Munkamegbeszélésre hívta oda O. Vilmost, de ez csak ürügy volt.

O. Vilmos oda még eljutott, visszaút azonban számára már nem volt, hiszen mozgása követhető. Az ikrényi lehajtónál még biztosan képes volt az önálló helyváltoztatásra, azután viszont sem a hívásra, sem az SMS-re nem reagált. “Ennek egy oka volt, hogy a vádlott megölte” – szögezte le Bóka Tibor bíró. Hogy milyen módon ölte meg, nem tudjuk.

A gyilkossággal vádolt férfi az áldozat kocsiját saját unokatestvéréhez vitte, aki természetesen a gyilkosságról nem tudott. Az autó olyan helyen állt, amit az utcáról nem lehetett látni.

O. Vilmos eltűnése miatt nyomozás indult 2015-ben, és tanúként hallgatták meg É. Imrét is. Ő bizonyos ellentmondásokra nem tudott mit felelni, de a rendőrség a nyomozást bizonyíték hiányában megszüntette. Közben az az áruház is feljelentést tett, ahonnan a Bagger származott. A vádlott ezt a kotrógépet – amíg tehette – rendszeresen használta Ausztriában és az abdai kertjében is. A nap végén ponyvával takarta le. Később egy osztrák férfinél találták meg, akinek É. Imre dolgozott.

És miért halt meg három évvel később M. Zoltán?

É. Imre szinte mindenkinek tartozott. A másik eltűnt villanyszerelőnek, M. Zoltánnak mintegy 12 ezer eurót nem fizetett ki, és amikor a sértett követelte a pénzt, mindig azt felelte, hogy neki sem fizettek, de aztán kiderült, hogy ez hazugság. Végül ígéretet tett a tartozás rendezésére 2018 márciusában, de valójában azt akarta elérni, hogy M. Zoltán egyedül jöjjön, és ne tudja, hogy a végcél az abdai kert.

Úgy gondolta, nem a tartozástól szabadul meg, hanem attól, akinek tartozik – fogalmazott a bíró. A győri vállalkozó O. Vilmos esetéből már tudta, hogy a telefon alapján követhető a tulajdonos mozgása, ezért a mobilját ezúttal Salzburgban hagyta.

A Győr melletti benzinkúton találkoztak, a két autó elindult a vádlott telkére. Itt nem lehet tudni, hogyan, de a bíróság szerint É. Imre megölte M. Zoltánt is, a holttestét pedig eltüntette. Az autót kiürítette, kivette belőle a villanyszerelő szerszámjait, a rendszámot leszedte, és egy jóhiszemű szerelőnél hagyta. A kiszedett szerszámokat elvitte egy ismerőséhez, megkérte, hadd tárolja ott őket.

M. Zoltán eltűnése miatt a hozzátartozók közben bejelentést tettek. Az autóban, amelyet vezetett, M. Zoltán DNS-ét is megtalálták, és előkerültek aztán a kertből az áldozat elszórt személyes tárgyai: bélyegzője, kulcsa, a felesége nevére címzett boríték.

A vádlottat letartóztatták, ám a börtönben telefont szerzett és felhívta fiát, hogy falaztassa be az osztrák pincét, ahol a markolót rejti. Ezután nemcsak a markolót találták meg a nyomozók, hanem a 2015-ben eltűnt O. Vilmos autóját is, amiből minden árulkodó tárgy előkerült az utolsó napról: számlák és egyéb tárgyak. De semmi a 2015 utáni időkből – hangsúlyozta a bíró.

Ellentmondásoktól hemzsegett a vádlotti vallomás

A vádlott nem köteles igazat mondani és ezt ő maximálisan ki is használta, miközben az igazmondás látszatát próbálta kelteni és erősködött, hogy segíteni akarja a hatóság munkáját – hangzott el. Csakhogy:

„Két dolog nem jön vissza: a kilőtt nyíl és a kimondott szó – mondta Bóka Tibor.

Példaként szerepelt a tényállásban, hogy a vállalkozót O. Vilmos esetében még meg sem gyanúsították, de amikor felmerült a kihallgatás során, hogy ő nem lehetett ott, ahol állítása szerint lennie kellett volna, másnap hirtelen módosított a vallomásán. A 2018-ban megölt M. Zoltán esetében is sok kanyart vett a védekezésként előadott történet. Először még azt is tagadta a vádlott, hogy tartozott volna a sértettnek. Aztán sötét alakokról beszélt, akik utasították, hogy segítsen M. Zoltán eltűnésében, szórja ki a dolgait a kocsiból. Nem fenyegették – mondta akkor. Ám később megtudta, hogy a szakértői vélemény szerint lőpornyomot találtak a kezén és a ruháján, és hirtelen belekerült vallomásába a pisztoly is, amivel “átlőttek a válla fölött”. Ezzel magyarázta a rögzített lőszernyomot.

Amint arra vádbeszédében Takács Róbert ügyész is utalt korábban, valójában a két áldozatot É. Imre kapcsolta össze egy újabb hirtelen előbukkant állításával, amely szerint a két férfi ma is él és tartja egymással telefonon a kapcsolatot. „Mi az oka, hogy mindkét ember azután tűnt el, hogy önnel találkozott?” – idézte a bíró a vádlottnak korábban feltett kérdést. „Mindkettő az én segítségemet kérte, hogy eltűnhessen” – volt akkor a válasz.

A bíró summázata szerint valójában végig úgy haladt előre az eljárás, hogy jött egy bizonyíték, és emiatt felbukkant a vállalkozó vallomásban egy teljesen új elem, aminek az eljárás elején komoly súlya lehetett volna, akár a vádlott javára szóló körülményként. Így viszont láthatóan azért találta ki ezeket, mert a felbukkanó, új akadályokat igyekezett kikerülni. "Miért nem beszélt róla a legelején? Mert akkor még nem volt ott az akadály, amit ki kellett volna kerülni.”

A vádlott még az utolsó szó jogán is igyekezett lebegtetni, hogy a villanyszerelők faképnél hagyták családjukat, és nem adnak magukról életjelet. Ám a sértettek valójában békés és nyugodt életet éltek, egyik sem volt már tinédzser – állt az indoklásban. Gyógyszert szedtek, rendszeresen orvoshoz kellett járniuk – tehát nem volt indíttatásuk arra, hogy eltűnjenek. M. Zoltán – ha távol volt, de még akkor is, ha csak horgászni ment, felhívta feleségét, lányát. "Ez nem az a helyzet, ami arra vall, hogy valaki szó nélkül áttelepül a világ másik részére.”

“Ráadásul, ha valakit megalapozatlanul gyanúsítanak egy eltűnt ember megölésével, minden elkövet, hogy előkerítse azt az embert, a munkatársát, akivel együtt dolgozott addig. De nem tette meg. Mert mindkét esetben tudta, hogy nincsenek az élők sorában. Ha most valaki felkiáltana, hogy ott jön be az ajtón M. Zoltán és O. Vilmos, mindenki az ajtó irányába nézne. Csak a vádlott nem, mert ő tudja, hogy ez lehetetlen” – mondta a bíró.

Ha csak bántotta volna őket, nem tűnik el a tartozás

A törvényszék több kritikát is megfogalmazott, az egyiket a nyomozóknak címezte. Mint arról annak idején beszámoltunk, O. Vilmos keresésekor a poligráfos vizsgálatot felhasználhatatlanná tette egy eljárási hiba, a kert átkutatása pedig nem tartott 4 órán át sem, ami a telek méretét ismerve „a kevésnél is kevesebb”. A bíróság elrendelte a telek tüzetesebb átkutatását, ám „a végzés véglegessé válása után 14 hónapig nem csinált semmit a nyomozóhatóság.”

A vádlott ügyvédjének februári védőbeszédében elhangzottakra reagálva idézte a bíró többek között ezt a mondatot: „Ha nincs holttest, az idegenkezűséget sem lehet megállapítani.” Ő viszont úgy véli: ha a halál oka nem is állapítható meg, attól a halál ténye még igen. “A vádlott előre végiggondolta, kitervelte és végrehajtotta előbb az egyik, majd a másik emberölést.”

Úgy látja a bíróság, hogy bár a bizonyítékok külön-külön nem perdöntő súlyúak, de körbezárják a vádlottat. Élet elleni bűntényt állapítottak meg, és azért nem halált okozó testi sértést, mert „azok a tartozások nem tűntek volna el, ha csak testi sértést követ el a vádlott a sértettekkel szemben.”

Hogy milyen eszközzel tette? Ezt nem lehet egyértelműen megválaszolni. Bár a vádlott az vallotta, sem éles, se semmilyen fegyvere nem volt soha, az eljárás során lefoglaltak nála egy riasztófegyvert, egy fegyvertartozó dobozt és egy tűzijátékhoz való rakétakilövő toldatot, plusz lőszereket is. Bár a riasztópisztoly emberi élet kioltására nem alkalmas, az egyik korábbi tárgyaláson egy farostlemezen már bemutatták a fegyver erejét, ami közelről feltehetően súlyos sérülést is okozhatna. A bíró szerint ha a vádlott biztosra akart menni, akkor biztosítani kellett a saját maga számára az erőfölényt, ehhez eszközre volt szüksége. A bíróság úgy látja, ez lehetett lőfegyver is, de ezt már ítéleti bizonyossággal nem lehet megállapítani. Az viszont elmondható mindkét esetről, hogy azonos mintázatot követnek.

Főleg, ha ide emeljük egy másik tanú történetét. A győri vállalkozó egy szobafestőnek még 2011-ben tartozott, T. László pedig elmondta, hogy rá is fegyvert fogott É. Imre ebben a bizonyos kertben. Neki szerencséje volt, el tudott menekülni.

A társadalomnak is üzennek a 40 évvel

A bíróság indoklásában végül a büntetés mértékéről szólt. Nehéz lenne bármilyen indokot felhozni a mellett, hogy ne életfogytig tartó szabadságvesztést szabjon ki. A feltételes szabadságra bocsátást – tette hozzá – nem zárta ki, de reálisan kell kezelni azt, hogy egy 68. életévében lévő vádlott számára ez mit jelent valójában. A negyvenéves időtartam nem „halálos ítélet” – utalt a védőbeszédben elhangzottakra Bóka Tibor bíró – , azért van rá szükség, hogy a vádlott ne ismételhesse meg a bűncselekményt. E mellett a társadalomnak is üzenni kell, hogy mindenki megértse, mi jár egy ilyen tettért.

M. Zoltánné: nem tudom, hogy nyugszik a férjem

"Elégedett vagyok és megkönnyebbülést érzek” – mondta a Telexnek M. Zoltánné, az egyik elhunyt villanyszerelő özvegye, aki családjával együtt az elmúlt négy év minden tárgyalási napját végigülte. Szigorú az ítélet, elismerte, de hozzátette: mi más járna egy olyan gyilkosnak, aki két ember életét elveszi?

Az özvegy csak remélni meri, hogy ha az ügyben jogerős ítélet születik, É. Imre egyszer elárulja a titkát. Mert a legnehezebb számukra továbbra is az, hogy a férjét, lánya édesapját nem tudták eltemetni, és nincs hely, ahová kimehetnének hozzá emlékezni.