USAID-kormánybiztos: Büntetőjogi következménye is lehet az amerikai pénzek hazai felhasználásának

2528

Az Egyesült Államokból jelentkezett be Facebook-oldalán László András fideszes EP-képviselő, aki a kormánytól azt a feladatot kapta, vizsgálja ki a Magyarországra jutott USAID-támogatásokat. A korábban megafonos képzésen is részt vett kormánybiztos lehetséges büntetőjogi következményekről beszélt videójában olyan esetben, ha „baloldali politikusok” a kampányukat finanszírozták ilyen forrásból. László, akinek munkáját a külügyminisztériumtól kölcsön kapott nyolcfős csapat segíti, így fogalmaz:

„Amerikában pedig politikusok arról nyilatkoznak, hogy akár börtön is járhatna baloldali politikusoknak ezért, ha ezekből a pénzekből saját kampányukat finanszírozták. Amikor elmondtam a USAID munkatársainak azt, hogy Magyarországon milyen célra és kik kaptak ezekből a pénzekből, és van már tapasztalatunk azzal kapcsolatban, hogy 2022-ben illegális kampányfinanszírozás valósult meg amerikai pénzekből, erre nekem a USAID egyik belső ellenőre is megerősítette, hogy ők is úgy fogják vizsgálni a magyar USAID-es költéseket, hogy annak akár büntetőjogi következménye is lehet. Így nagyon is nyitottak voltak az én beszámolómra arról, hogy Magyarországon eddig mit tudunk a projektekről, mennyit költöttek, kik kapták és milyen rendszeren keresztül. Nagyon előremutató tárgyalásokat tudtam folytatni, és megkezdődik a konkrét finanszírozási projektnek a kivizsgálása.”

A kormánybiztos a 2022-es példát említve arra gondolhat, hogy Márki-Zay Péter civil mozgalma, a Mindenki Magyarországa Mozgalom magánadományokat gyűjtött a kampányra, a befolyt összeg legnagyobb részét pedig az amerikai Action For Democracy (AFD) adta. Az ellenzéki kampány összköltsége becslések szerint 3,5 milliárd forint körül mozgott, az MMM első éves költségvetése pedig összesen 2,5 milliárd forint volt. Utóbbiból az AFD küldött 1,8 milliárdot. A USAID ebben a történetben mostanáig nem került szóba, de László András vélhetően erre az esetre céloz.

Mi az a USAID?

Az Orbán-kormány régóta úgy tekint az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatalára, a USAID-re, mint valamiféle mélyállami demokrata kémszervezetre, amely a magyar kormány megbuktatásában érdekelt. A szervezet Donald Trumpnak sem éppen szívügye, második ciklusa megkezdése óta szisztematikusan építik le az amerikai soft power korábbi eszközét.

Orbán Viktor mindezt úgy kommentálta az évértékelő beszédében, hogy az amerikaiak kidobálták a csontvázakat a szekrényből, leleplezték azt a hálózatot, amely szerinte civil szervezeteket, újságírókat pénzelt, és „liberális véleménydiktatúrát” működtetett. „Az amerikai nagykövet elment, kicsengettek, vége a nemzetközi védelemnek, legyen új törvény az amerikai Magnyickij-törvény mintájára, zárjuk el a Soros-hálózat pénzcsapjait” – mondta Orbán, majd mindehhez hozzátette, hogy „a birodalom budapesti lerakatával” húsvétig végezhetnek is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!