Valóban feltűnt Orbán új mozgalmában Partos Bence, akit a Magyar Péter által megosztott jegyzet is említett

1471

Nem lehetett kétséget kizáróan meggyőződni annak a jegyzetnek a hitelességéről, amelyet Magyar Péter a hónap elején tett közzé, azt állítva, hogy a dokumentum Rogán Antal egyik szűk körű megbeszélésén született. A jegyzet egyik mondata utalt egy bizonyos „Bartos Bencére” és az ő feladataira – most viszont úgy tűnik, valójában arról a Partos Bencéről lehetett szó, aki feltűnt Orbán Viktor első Digitális Polgári Körének névsorában.

Orbán Viktor szombati tusványosi beszédében bejelentette egy új projekt, a Digitális Polgári Körök indulását. Kisvártatva meg is jelent a mozgalom honlapja, ahol látható az első megalakult kör tagjainak névsora, élén Orbán Viktorral, és a már említett Partos Bence is szerepel.

Ez alapján úgy tűnik, helytálló Magyar Péter értesülése, hogy az alakuló digitális közösség építésben Partos Bence vezető szerepet kaphat.

„Bartos Bence feladata a digitális közösségünk építése, szervezése” – állt a Magyar által megosztott jegyzetben, hozzátéve, hogy az említett személy minden választókerületi elnököt meg fog keresni, és „a digitális munkatársakkal is találkozni akar”. A most bejelentett Digitális Polgári Körök adatkezelési tájékoztatójából kiderül, hogy az adatkezelésért egy bizonyos Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. felel. Ennek a vállalatnak az egyetlen tagja és ügyvezetője pedig nem más, mint Partos Bence.

Korábbi cikkünkben már felvetettük annak a lehetőségét, hogy valójában Partos Bencéről, a Fidesz-közeli üzletember-pszichológusról lehet szó, aki a Transzparens Újságírásért Alapítvány alapítója is. A 31 éves Partos a Mathias Corvinus Collegium média szakirányán is tanult, később az ELTE pszichológiai mesterszakán köztársasági ösztöndíjasként végzett, és egy ideig a kormánypárti ellenőrzés alatt álló Mandinernél volt főszerkesztő-helyettes.

A Magyar által megosztott jegyzettel kapcsolatban Kocsis Máté korábban azt írta, hogy a dokumentum csak egy „gépelt ákombákom papír”, a szűk körű megbeszélésekről pedig nem készülnek jegyzőkönyvek, a Kormányzati Tájékoztatási Központ pedig azt közölte, hogy „ilyen jegyzőkönyv a Miniszterelnöki Kabinetirodában nem készült”.

A cikket kiegészítettük azzal, hogy a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. ügyvezetője Partos Bence.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!