Orbán Viktor lesz az első vendég Németh Balázs új műsorában, a Harcosok órájában

16238

Vasárnap a nulladik adással elindult Németh Balázs új műsora, a Harcosok órája, amelynek hétfő reggeli első adásában rögtön Orbán Viktor miniszterelnök lesz a meglepetésvendég. Az eddig sem volt titok, hogy az egykor a köztévé egyik legismertebb műsorvezetőjének számító Németh új műsort tervez, két napja már a nevét is bejelentette, és korábban például a Telexnek is küldött sejtelmes üzeneteket arról, hogy tervez valamit, amikor a Frakció című podcastjáról kérdeztük.

Németh a nulladik adásban történelmi pillanatnak nevezte, hogy egy főpróbával elindult a Harcosok órája a Facebookon és a YouTube-on. Ezután hozzátette, élesben majd csak hétfőn reggel fél 8-kor startolnak, 258 nappal az országgyűlési választások tervezett időpontja előtt – utalva ezzel arra, hogy vasárnap Orbán Viktor lényegében megerősítette, hogy 2026. április 12-én lesznek a választások, igaz, a Sándor-palota ezt nem erősítette meg.

A műsorvezetőből három év leforgása alatt a budapesti atlétikai vb-t szervező cég vezérigazgatójává, aztán majdnem főpolgármester-jelöltté, aztán egy szabadidős tanácsadó központ vezetőjévé, aztán az EP-választási vita vezetőjévé, aztán egy sportoldal tulajdonosává, aztán a Fidesz-frakció szóvivőjévé, aztán a Frakció című podcast műsorvezetőjévé, aztán legutóbb a Fidesz potenciális újpalotai képviselőjelöltjévé váló Németh azt mondta,

azoknak ajánlja a műsort, akiket érdekel, hogy mi az igazság – tehát mindenkinek.

A Harcosok órája a következő 258 napban hétfőtől csütörtökig mindennap látható lesz a Facebookon és a YouTube-on fél 8 és fél 9 között. Kommentelni is lehet majd élőben, mint Németh mondta, „reagálok, reagálunk is ezekre, mármint az értelmesebb kommentekre, megjegyzésekre, kérdésekre”. Ezután egy furcsa közjáték következett, Németh megmutatta megint a főcímet, aztán elkezdett arról beszélni, hogy van egy szép stúdiójuk.

Ezután elmondta, hogy jönnek majd vendégek is – politikusok, szakértők, akár civilek is, és hétfőn rögtön egy meglepetésvendéggel kezdenek. Ez a meglepetésvendég nem más, mint Orbán Viktor, ezt ő maga leplezte le a Facebook-oldalán nem sokkal azután, hogy megjelent a nulladik rész. Németh azt is elárulta, hogy mik lesznek az első adás témái, köztük olyan izgalmas szegmensekkel, ahol „jót nevetnek majd a liberális sajtó hétvégi hazugságain”, és természetesen az is kiderül majd, hogy mi a 2026-os választás igazi tétje.

Arról, hogy mennyire hódít a podcast a Fideszben, és hogy hogyan keresi a kormánypárt az új csatornákat, ebben a cikkben írtunk részletesen. Ebbe az útkeresésbe tökéletesen illik a Harcosok órája és a szombaton bejelentett Digitális Polgári Körök elindítása is. Török Gábor politikai elemző utóbbiról szombaton azt írta, a kormányfő továbbra is csak kommunikációs-technikai-módszertani gondokat lát, semmilyen tartalmi vagy érdemi módosításban nem gondolkozik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!