„Remélem, hogy szabadlábon fogok távozni, de az biztos, hogy szabadon” – megérkezett Karácsony Gergely a kihallgatására

Péntek délelőtt 10 órára hívták be Karácsony Gergelyt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Labanc úti épületébe, ahol a Pride ügyében gyanúsítottként hallgatták ki a főpolgármestert.
Bár a minden korábbinál nagyobb Pride résztvevői ellen nem indult eljárás, a szervezőkre vonatkozóan a rendőrség továbbra is nyomozást folytat, ismeretlen tettes ellen – ennek részeként idézték be péntekre Karácsonyt. Érdekes részlet, hogy a fővárosi önkormányzat mellett a Szivárvány Misszió Alapítvány is a Pride szervezői között volt, de őket eddig semmilyen formában sem keresték meg a hatóságok a felvonulás miatt.
A kihallgatás időpontjára Jámbor András országgyűlési képviselő „Kiállunk Karácsony Gergely mellett!” címen tüntetést hirdetett a rendőrség épületéhez. A tüntetés kezdetekor, fél 10 körül a Telex helyi tudósítója szerint körülbelül 200 ember gyűlt össze. A Labanc utca torkolatát rendőrsorfallal védték, a demonstrálók tábláin „Budapest Karácsonyért, Karácsony Budapestért” és „Je suis Karácsony Gergely” feliratok szerepeltek. A tömegben feltűnt Dobrev Klára, a DK elnöke, Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere, illetve a független Tordai Bence és a momentumos Fekete-Győr András is.




Kihallgatása előtt Karácsony beszédet mondott, ahol megköszönte mindenkinek, hogy eljött, ugyanakkor hozzátette, ez a történet nem róla szól, „hanem arról, hogy Budapest és Magyarország szereti-e eléggé a szabadságot.”
„Remélem, hogy szabadlábon fogok távozni, de az biztos, hogy szabadon”
– mondta Karácsony, majd elindult kihallgatására a rendőrség Labanc úti épületébe.

A kihallgatás alatt a tüntetés szervezőjeként Jámbor András is beszédet mondott. Szerinte a gyanúsítás szóról „nem annak kellene eszünkbe jutnia, hogy Budapest főpolgármesterét gyanúsítják”, helyette Tiborcz István és Matolcsy György ügyeit kellene kivizsgálni. Hozzáteszi azt is, jogilag ráadásul ténykérdés, hogy a rendőrség gyanúsításként nem hallgathatja ki Karácsonyt.
Szerinte a mai tüntetés nem csak Karácsony Gergelyről szól. „Ha ezt Karácsony Gergellyel megtehetik, akkor megtehetik bárkivel. Azért vagyunk itt, hogy mindenkit megvédjünk, akire a hatalom rá akar lépni, mert más véleménye van.” Jámbor azt mondta, nyugodtan lehet „mocskos fideszezni”, de utána olyan témákkal kell foglalkozni, mint az oktatás, az egészségügy és a végrehajtás.


A demonstráción Radványi Viktória, a Budapest Pride főszervezője is felszólalt. Radványi szerint az idei Pride-dal – ami számításaik szerint Európa hatodik legnagyobbika volt – több mint 300 ezer ember mondott nemet a jogfosztásra. Arról is beszélt, a magyar történelemből megtanultuk azt, hogy amit egy kisebbséggel meg lehet csinálni, azt a többséggel is.
Szerinte Karácsony városvezetőként példát mutatott – egy város ugyanis nem csak villamossínekből és utakból áll, hanem emberekből. Szerinte emellett a Pride-on résztvevők a világnak is példát mutattak, miszerint békésen, de határozottan ki lehet állni az önkény ellen. „Nem állhatunk meg, amíg el nem törlik ezt a törvényt” – mondta Radványi, mire „El kell törölni” skandálásba kezdett a tömeg.
A demonstráción ellentüntetők, így Bede Zsolt és Orbán Viktor egyik legnagyobb rajongója, Szilágyi Ákos is feltűnt, aki Tusványos után itt is a szivárványfarkú Karácsony Gergelyt ábrázoló pólóját viselte. Az esemény előtt a rendőrség csak azt engedélyezte a tüntetőknek, hogy a járdán álljanak, később végül a Budakeszi út felét is lezárták.
Karácsony valamivel 11 óra után jött ki a készenléti rendőrség épületéből és ismét tartott egy rövid beszédet – hogy ebben mi hangzott el, ebben a cikkben írtunk.
A főpolgármester mellett egyébként kiállt Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) alapító lelkésze is. „Akik ezt a gyalázatos politikai komédiát most elrendelték, valaha pontosan tudták, hogy az önkény elfogadhatatlan, s azzal szemben a leghatározottabban fel kell lépnie minden tisztességes polgárnak akkor is, ha a kontrollt vesztett hatalom erőszakos tetteihez úgynevezett törvényeket fabrikál. Vajon ezek a hajdani demokraták képesek-e még szégyellni magukat?” – írta közleményében Iványi.
Karácsony meggyanúsítását korábban Vitézy Dávid és Magyar Péter sem hagyta szó nélkül. A Podmaniczky Mozgalom vezetője nonszensznek nevezte Karácsony gyanúsítását, szerinte eleve elhibázott lépés volt a kormány részéről a gyülekezési jog korlátozása, „még rosszabb reakció, ha egy ilyen súlyos hiba után a kormánytöbbség nem korrigál, hanem bosszút akar állni”, írta Vitézy. Hozzátette: az ilyen lépések csak Karácsonyt erősítik politikailag, „ki tudja, talán 2026 előtt nem is véletlenül”.
A Tisza elnöke pedig azt írta, hogy „nem tisztem és valószínűleg nem is igényli főpolgármester úr, hogy megvédjem, de tisztelettel jelzem, hogy a magyar emberek azt várják el, hogy a valódi bűncselekmények esetén, például a Magyar Nemzeti Bank kirablása ügyében legyenek ilyen aktívak a nyomozó hatóságok és haladéktalanul vegyék őrizetbe a mintegy 650 milliárd forint közpénzt elsíboló bűnözőket”.
Hogyan jutottunk idáig?
Orbán Viktor februári évértékelő beszédében fogalmazta meg célként a Pride betiltását, azt üzente a szervezőknek, hogy az idei felvonulás megrendezésével kár bajlódniuk. A kormányfői vágyaknak megfelelően a parlament tavasszal úgy módosította az alkotmányt, hogy a gyermekek egészséges fejlődéshez való jogát a gyülekezési jog elé sorolta az alapjogok sorában, a gyülekezési törvényben pedig megtiltották a gyermekvédelminek nevezett homofób törvény előírásaiba ütköző gyűlések szervezését.
A Pride felvonulást végül Karácsony Gergely főpolgármester önkormányzati rendezvényként hirdette meg, de a rendőrség gyűlésként értelmezte és megtiltotta. Tuzson Bence igazságügyi miniszter a szervezőket szabadságvesztéssel, a résztvevőket pénzbírsággal fenyegette üzenetében. Ennek ellenére június végén minden idők legnagyobb Pride-ját tartották Budapesten, a tömeg a felvonulás egy pontján a belvárosi Madách tértől a Műegyetem rakpartig húzódott.