Ha ostoba kormányunk lesz, tönkre fogunk menni – zárta egyórás beszédét Orbán a kötcsei pikniken

- A fideszes holdudvarnak rendezett kötcsei piknik mellett a Tisza Párt is a településen tartott rendezvényt.
- A független sajtót reggel kordonok fogadták, sötétített ablakú autókban mentek be a politikusok a helyszínre, kérdezni nem lehetett.
- Magyar a Gyurcsány- és az Orbán-kormányt hibáztatta az ország helyzetéért, ezért sétált el szimbolikusan Balatonőszödről Kötcsére.
- Délelőtt a Tisza Párt tartotta meg rendezvényén, két új arcot mutattak be, köztük a második Orbán-kormány államtitkárát.
- A Tisza többször reagált a párt ellen indult Tisza-adós kampányra, adócsökkentéseket, családipótlék- és nyugdíjemeléseket ígértek, de emellett például elszámoltatást és környezetvédelmet is.
- Orbán Viktor délután fél kettőre ért Kötcsére, délután fél öttől pedig egyórás beszédet mondott. Beszédében az EU szétbomlását vizionálta, Ukrajna felosztásáról és az oroszok katonai győzelméről beszélt.
- Ezután pedig elmondta, hogy nemzeti konzultációt indítanak a Tisza-adóról, majd bejelentette, hogy Orbán Balázst jelölte ki a győzelmi terv végrehajtására a Fidesz. Azt is mondta, hogy „semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve”.
Ezt a közvetítést már lezártuk.
Már a szomszédos településeken is rengeteg rendőrautó áll, komoly készültség van Kötcse környékén kora reggel óta. A két helyszínhez vezető Szóládi úton már reggel 9 órakor dugó van. A Szóládi és Dózsa György út sarkán rendőri kordont állítottak fel. Jobbra a Tisza rendezvénye, balra a Fideszé.
A kormánypárti rendezvény közelébe nem engednek senkit, csak a meghívott vendégek mehetnek arra autóval. A korábbi hagyományoktól eltérően most a Dobozy-kúria közelébe se engedik az újságírókat, így megszüntették a lehetőségét még annak is, hogy kérdezni lehessen a Fidesz rendezvényére érkezőket, azt se lehet látni, hogy ki érkezik. A rendőrség kérdésünkre azt mondta, hogy személybiztosítás miatt zárták le a területet.
Az esemény mellett egy kihelyezett papíron a Terrorelhárítási Központ azt írja, a biztosításra azért van szükség, mert az eseményen „védett személy tartózkodik”. Eszerint a TEK legkésőbb vasárnap este 9-ig biztosítja a helyszínt, a belépőket is fokozottan ellenőrzik.


Vasárnap reggel Magyar Péter gyalog indult el Balatonőszödről Kötcsére, és útközben rögtönzött történelemórát tart néhány meghívott fiatalnak. Balatonőszöd a Gyurcsány-korszak egyik szimbolikus helye. Gyurcsány Ferenc 2006. május 26-án az MSZP balatonőszödi zárt frakcióülésén, egy hónappal a választási vereség után tartotta meg az őszödi-beszédet, aminek nagy szerepe volt abban, hogy Gyurcsány Ferenc megbukott, és 2010-ben a Fidesz kétharmados többséggel tudta megnyerni a választást.
A Tisza Párt szerint Magyar Péter most „az Orbán – Gyurcsány korszak lezárásaként” gyalogol innen Kötcsére. Az indulás után hosszan beszélt az őszödi beszéd után történt tüntetésekről, és arról, hogy hamis tanúvallomások után tartóztattak le tüntetőket, és indítottak ellenük eljárásokat.