Helybenhagyta a Kúria azt a határozatot, melyben a rendőrség megtiltotta a Pécs Pride megtartását – írja a HVG. A Kúria döntésében elutasított egy magánszemély által a rendőrségi határozat ellen benyújtott keresetet, mivel úgy találta, hogy a rendőrség jogosan tiltotta meg az eseményt a gyülekezési törvényre hivatkozva. A szervezők azonban közölték, hogy nem tántorítja el őket a döntés, az eredeti tervek szerint megtartják a felvonulást.
A Kúria úgy találta, hogy a bejelentett Pécs Pride megtiltása indokolt volt a márciusban módosított gyülekezési törvény alapján. A rendőrség erre hivatkozva tiltotta be a Budapest Pride-ot is, ám ezt végül megtartották, a résztvevőket pedig nem büntették meg. A szervezők ellen indult eljárás, Karácsony Gergely főpolgármestert pedig nyár végén gyanúsítottként hallgatták meg.
A rendőrség szeptember elején tiltotta be az idei Pécs Pride-ot, amit október 4-re hirdettek meg. A rendőrség szerint nem is tehettek mást, hiszen a tavasszal elfogadott törvény egyértelműen előírja: tilos olyan gyűlést tartani, amely a homoszexualitást népszerűsíti vagy megjeleníti, és a gyermekek védelme megelőzi a szabad gyülekezéshez való jogot is.
Magyarországon Pécs az egyetlen vidéki város, ahol évente megszervezik a melegjogi felvonulást. Az idei lenne az ötödik Pride a városban, amit a Freedom of My Identity Emberi Jogi Fesztivál záróeseményeként tartanának meg. A fesztivál és a felvonulás szervezője 2025-ben is a Diverse Youth Network nevű civil szervezet, amely reagált is a Kúria döntésére. Azt írták: „Ez a döntés újabb bizonyítéka annak, hogy a hatalom jogi eszközökkel igyekszik korlátozni az alapvető szabadságjogok érvényesülését, és ellehetetleníteni a békés gyülekezéshez való jog gyakorlását.”
A szervezet közölte, hogy meggyőződésük szerint „a közösség bátorságát és összefogását sem lehet hatósági eszközökkel eltörölni” – ezért az eredeti terveknek megfelelően megtartják október 4-én a Pécs Pride-ot. Hozzátették: „Meggyőződésünk, hogy annál biztonságosabb és szabadabb lesz a felvonulás, minél többen állunk ki egymásért, és minél többen mutatjuk meg, hogy a közösség ereje erősebb minden tiltásnál.”