Kocsis Máté: Juhász Péterék hozzanak nyilvánosságra minden bizonyítékot

5217

Kocsis Máté csupa nagybetűs Facebook-bejegyzésben reagált a hírre, hogy Puzsér Róbert vasárnapra szolidaritási demonstrációt szervez Juhász Péter mellett, amelyen a Juhász videójában Zsolt bácsizó Látó János is felszólal. A Fidesz frakcióvezetője „álhírgyárosok és uszítók országos találkozójának” minősítette a tüntetést, ahol viszont szerinte Juhászéknak ország-világ előtt válaszolniuk kell arra, hogy ha voltak bizonyítékaik, pedofil bűncselekményekről, akkor miért nem tettek feljelentéseket.

„Elég a süketelésből és vádaskodásból! Elég a gyűlöletkeltésből! Elég az uszításból! Juhász Péterék holnap 14 óráig hozzák nyilvánosságra az összes bizonyítékot”

-írja Kocsis, aki szerint ha ezt Juhászék nem teszik meg, maguk válnak pedofil mentegetővé.

Juhász Péter egyik videójában hangzott el először a mára elhíresült „ki az a Zsolt bácsi?” mondat, mint azóta kiderült, Látó Jánostól, de nem a Szőlő utcai esettel összefüggésben. Látót október 3-án Kocsis Máté nevezte meg, mint a Juhász Péter videójában Zsolt bácsizó, egy meg nem nevezett politikust gyerek szexuális bántalmazásával vádoló forrást.

Bár az adott videóban nincs szó a Szőlő utcáról, az ügyészség mégis ennek kapcsán vonult ki csütörtök reggel Juhászhoz és tartott házkutatást, majd pénteken négy órán át tanúként is kihallgatták az influenszerré váló volt politikust. Juhász azt mondta, a kihallgatáson rágalmazás, bűncselekmény és politikusok neve nem került szóba.

Kocsis azt üzente Juhásznak, hogy ne hősködjön, ne próbálja magát áldozatként beállítani, és nem kell, hogy Puzsérék aggódjanak a szabadságáért, mert csak egyszerű tanúként hallgatták meg. „Még csak gyanúsított sem vagy. Igaz? Szóval ne mártírkodj!” – írta Kocsis. Juhász Péter cserébe a kihallgatás után azt üzente a Fidesz frakcióvezetőjének, hogy „kapja be”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!