Karácsony szerint a közszolgáltatások az „elvárt szinten” már nem működtethetők, miután újabb 6,2 milliárdot vont el a kormány Budapesttől

621

A kormány újabb fővárost érintő elvonásáról számolt be Karácsony Gergely főpolgármester, aki szerint kedd este ezúttal 6,2 milliárd forintot emeltek le Budapest számlájáról. Karácsony az elvont újabb milliárdokat halálos döfésnek nevezte, szerinte „a budapestieknek biztosított közszolgáltatások, köztük a közösségi közlekedés a megszokott és okkal elvárt szinten” így már nem működtethető.

A főpolgármester szerint eddig összesen 46 milliárdot vont el a kormány Budapesttől, míg a kötelező feladatok ellátására az állam 22 milliárdot biztosít, vagyis a főváros mindenképp mínuszban zárja majd az évet, így pedig Budapest biztonságos működése biztosan nem fenntartható. Karácsony emlékeztetett, hogy több mint fél éve nem reagál a tárgyalási javaslatukra a kormány, holott több állami ellenőrző szerv, köztük az Állami Számvevőszék, a Fővárosi Átvilágítási Szakértő és az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy megállapodás nélkül Budapest pénzügyi helyzete nem rendezhető. Ez a válsághelyzet adhat keretet Karácsony szerint a szerdai Fővárosi Közgyűlésnek is.

Karácsony bejegyzésére Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter reagált, azt írta, nem értik Karácsony Gergely felháborodását, mert „semmi rendkívüli, előre nem tudott esemény nem történt”, szerinte ez csupán „figyelemelterelés arról, hogy csődbe vitték Budapestet”. Nagy Márton szerint a fővárosnak egyszerűen be kell fizetnie a jogszabályban rögzített közterheket, és emlékeztetett, hogy épp előző nap jelentettek be egy 1000 milliárdos fejlesztési csomagot a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérhez.

Legutóbb egy hónapja számolt be a főpolgármester arról, hogy összesen 6,76 milliárd forintot emelt le a kormány Budapest számlájáról: 6,2 milliárdot és még 511 millió forint kamatot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!