Tömör választ adott Semjén arra, visszavonják-e Nagy Feró Kossuth-díját

906

Arató Gergely, a DK képviselője és Jakab Péter független országgyűlési képviselő is írásban kérdezett rá Orbán Viktornál, visszavonja-e a kormány Nagy Feró Kossuth-díját a Szőlő utcával kapcsolatos kijelentései miatt.

Erre végül a miniszterelnök helyett Semjén Zsolt válaszolt, mindössze egy szóban:

„Nem.”

Korábban már több ellenzéki politikus is követelte, hogy kijelentései miatt vonják vissza Nagy Feró Kossuth-díját. Ezzel kapcsolatban a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergelyt is megkérdezték – szerinte nincs ilyesmire szükség, a díjat ugyanis művészi teljesítményre adják, és egyébként is, Nagy Feró már elnézést kért az ügyben.

Nagy Ferótól még az október 23-i Békemeneten kérdezték meg, hogy mit gondol a Szőlő utcai ügyről, és az abban meggyanúsított javítóintézeti igazgatóról. A Beatrice frontembere akkor azt mondta: „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is kerestek pénzt, mindenki jól járt, nem?”. Mikor a Telex megkérdezte, hogy ezt hogy értette, kifejtette, hogy nem tudjuk, hogy a lányokat kényszerítették-e a prostitúcióra, vagy önként vállalták azt. „Pálcát nem törünk egy nő felett sem, ha nála van egy értékes dolog, amit ő meg akar osztani másokkal.”

Nagy Feró szavai egyébként a kormányoldalon is nemtetszést váltottak ki. Vitályos Eszter kormányszóvivő elhatárolódott a kijelentéseitől, és azt írta, az erőszak minden formáját el kell utasítani. Bayer Zsolt a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikában arra kérte Nagy Ferót, hogy kérjen bocsánatot, de a zenész ekkor még őt is elküldte melegebb éghajlatra. „Nincs hozzáfűznivalóm. Kitől kérjek bocsánatot, magamtól? Kit bántottam meg?” – mondta korábban Nagy Feró, majd rá pár nappal a Hír TV műsorában mégiscsak bocsánatot kért.

A Szőlő utca néven emlegetett ügyben Juhász Péter Pál, a Budapesti Javítóintézet vezetőjének és élettársának letartóztatását május végén rendelték el emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt. A férfit ezenkívül többrendbeli közfeladati helyzettel visszaélés bűntettével és lőfegyverrel visszaélés bűntettével is meggyanúsították.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!