Afrikai sertéspestist azonosítottak egy, a Szentendrei-szigeten elhullott vaddisznóban

Tovább romlik a járványhelyzet, a Nébih közlése szerint az afrikai sertéspestist mutatták ki pár napja egy, a Szentendrei-szigeten, Tahitótfalu közigazgatási területén elhullott vaddisznóban is.

A sziget már 2020 óta fertőzött terület besorolásba tartozott, a mostani eset miatt azonban szigorúan korlátozott kategóriába került. Az országos főállatorvos emellett elrendelte a Pest vármegyei fertőzött terület további bővítését: ez négy vadgazdálkodási egységet és Budapest vadgazdálkodásra nem alkalmas területegységét is érinti, tájékoztat a Nébih.

Közleményükben kiemelik, az afrikai sertéspestis nem jelent egészségügyi veszélyt az emberre, inkább a gazdasági kár miatt van jelentősége, amit a megbetegedett állatok leölése és a kereskedelmi korlátozások okoznak. A járványvédelmi előírások betartása azért is fontos, hogy megakadályozzák a betegség átterjedését a házi sertésekre.

A XII. kerületben az utóbbi időben jelentősen megugrottak a vaddisznóészlelések, a Vaddisznók a Hegyvidéken és környékén nevű Facebook-csoportban mindennaposak a beszámolók a fővárost járó kondákról. A sertéspestis nehezíti a probléma megoldását. 2019-ig ugyanis a kerület ketrecekkel fogta be a vaddisznókat, és egy „malacoskertbe” szállíttatta őket, ahol aztán biztonságosan szabadon engedhették az egyedeket. A járványhelyzet miatt azonban mára jogszabály tiltja a vaddisznók áttelepítését.

A témával mi is többször foglalkoztunk már, augusztusban részletesen írtunk a helyzetről, nemrég pedig mi is vaddisznószpottingra indultunk a kerületben. Arról pedig, hogy hogyan kerülnek vaddisznók a városba és mi lehet a megoldás, ebben a cikkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!