Vučić: Április közepére átadják a Budapest–Belgrád-vasutat

1802

Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette: reméli, hogy legkésőbb jövő év áprilisának közepén már gyorsvonat közlekedik majd Belgrád és Budapest központja között, amelynek menetideje 2 óra 45 perc lesz – írta szabadkai tudósításában a vajdasági Szabad Magyar Szó.

„Nincs az az autó, amivel ennyi idő alatt meg lehetne tenni ezt a távolságot” – tette hozzá az elnök.

A lap tudósításában kiemelte, hogy a személyvonatok október elején indultak meg Szabadka és a szerb főváros között. Annak ellenére, hogy a leomlott újvidéki vasútállomás mellett a vasútvonal mentén lévő állomásépületek zömét (például a szabadkait is) életveszélyesnek nyilvánította az építésügyi felügyelőség.

Október elején Csepreghy Nándor államtitkár úgy nyilatkozott, hogy a vasútvonal magyar szakasza „idén novemberben kész lesz. A tehervasúti közlekedés decemberben indulhat majd, a személyvonatok pedig februárban vagy márciusban”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!