Gajdos László: Engem 2006 óta az összes párt kapacitált, hogy vállaljak valamilyen szerepet

1429

Nagyon kemény három nap volt – mondta Gajdos László a Magyar Péterrel készült beszélgetésben arról, mit élt át azóta, hogy szombaton bejelentették, ő lesz a Tisza Párt jelöltje Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1. választókerületében. A Nyíregyházi Állatpark igazgatóját még aznap megtámadta a Fidesz helyi szervezete, a kormányközeli megyei lapban puhatestűekhez hasonlították, Lázár János pedig alkalmatlannak és baloldalinak nevezte, és azt mondta, hogy korábban Horn Gyula és Gyurcsány Ferenc szocialista miniszterelnökök szekerét tolta.

Nagyon sok miniszterelnökkel találkoztam, de Gyurcsánnyal soha – mondta erre Gajdos László, és elmondta, hogy Horn Gyula, Bajnai Gordon és Orbán Viktor is járt az állatkertjében. De nem csak ott találkozott politikusokkal. „Engem 2006 óta kapacitálnak, hogy vállaljak valami szerepet, négy évente gyakorlatilag az összes párt keres valamiért. És akkor mondtam, hogy én állatkertet akarok építeni, hagyjanak engem békén” – mondta.

Azt mesélte, hogy 2010-ben Nyíregyháza jelenlegi fideszes polgármestere, Kovács Ferenc is megkereste, és azt mondta neki, hogy ha nem akar polgármester lenni a városban, akkor ő se akar majd más állatkert-igazgatóval együtt dolgozni. Gajdos szerint ebben megállapodtak, és ennek szellemében működtek együtt az elmúlt 15 évben, ezért is kérdezte meg őt, amikor jelölt lett, hogy lemondjon-e az igazgatói posztjáról.

„Lehet, hogy nagyon naiv voltam, de nem értettem, mert nem bántottam senkit, tisztességesen jártam el” – mondta Gajdos az elmúlt napok támadásaira, de azt állította, már túltette magát rajta, és reméli, hogy hasznára lesz az országgyűlésben az országnak és Nyíregyházának, már ha bejut „így vagy úgy”.

Magyar Péter nemcsak a parlamentben, hanem a kormányban is számít rá, legalábbis már tisztséget is ajánlott Gajdosnak: kormányváltás esetén állatvédelmi és állatjóléti kormányzati vezető lesz. Ez a terület a környezetvédelmi minisztérium alá fog tartozni. Magyar Péter 10 milliárd forintot is ígért Gajdosnak egy állatmenhely- és ivartalanítási programra, az igazgató ezek fontosságáról is hosszan beszélt. Azt mondta, hogy a leendő környezetvédelmi minisztériumnak két színnel, a zölddel és a kékkel kell foglalkoznia – a zöld a vegetációt, a kék a levegőt és a természetes vizeket jelképezi –, és akkor „mindennel foglalkozott”.

Azt is elmondta, hogy szerinte háziállat nélkül nem élet az élet, és újra elmondta, neki milyen nagy segítséget jelentett a kutyája és a macskája az elmúlt napokban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!