Sok embert érhet meglepetés az idei országgyűlési választás előtt: ugyanott él, mint négy éve, mégis másik választókerületben szavazhat. A parlament fideszes többsége 2024 végén átrajzolta az elmúlt három választáson megszokott választási térképet. Ebben segítünk most a Telex szerdán bemutatott térképével eligazodni.
Budapesten és három vármegyében nyúltak hozzá az országgyűlési egyéni választókerületekhez (oevk). Budapesten az eddigi 18 helyett csak 16 választókerület lesz áprilisban, azaz kettővel kevesebb egyéni képviselő juthat be az Országgyűlésbe a fővárosból. A módosítás az ellenzéket érinti érzékenyen, 2022-ben ugyanis a 18-ból 17 választókerületben a hatpárti ellenzék jelöltje nyert, és a közvélemény-kutatások alapján nagy esélye van a Tiszának, hogy idén az összes fővárosi körzetet behúzza. Pest vármegyében az eddigi 12 helyett 14 választókerületben választanak képviselőt, és átrajzolták Fejér és Csongrád-Csanád vármegye beosztását is.
Maga a módosítás időszerű volt. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke a 2022-es választás, majd a 2024-es EP- és önkormányzati választás után is felhívta a parlamenti képviselők figyelmét, hogy hozzá kell nyúlni a választási térképhez, mert a jelenlegi beosztás törvénysértő. A jogszabály szerint az egyes egyéni választókerületekben az országos átlagnál legfeljebb 20 százalékkal lehet kevesebb vagy több választópolgár. Ha 20 százaléknál nagyobb az eltérés, módosítani kell a beosztást, hogy minden választó szavazatának nagyjából azonos súlya legyen.
Az elmúlt évtizedben olyan sokan költöztek Pest vármegyébe, hogy a 2022-es országgyűlési választáson már hét választókerületben 20 százaléknál nagyobb arányban haladta meg a választópolgárok száma az országos átlagot. Somogy és Tolna vármegyében pont a fordítottja történt: az országos átlagnál jóval kevesebb választó szavazhatott egy-egy választókerületben. Mindez a számok nyelvére lefordítva: a Dunakeszi központú Pest megye 5-ös számú választókerületben több mint 97 ezer választásra jogosult szerepelt legutóbb a névjegyzékben, míg a Dombóvár központú Tolna 2-esben mindössze 58 ezer. Ez az aránytalanság azért problémás, mert így egy Tolna megyei képviselő mandátumához jóval kevesebb szavazatra van szükség, mint egy Pest vármegyei képviselőéhez.
Az erősen fideszes többségű Tolna és Somogy megyéhez nem nyúlt a parlament fideszes többsége, így ott továbbra is az országos átlagnál jóval kevesebb választó dönt egy-egy mandátum sorsáról. Mindeközben az ellenzéki többségű Budapesten a Választási Földrajz korábbi javaslata szerint elegendő lett volna egy választókerületet törölni.
Az NVI friss adatai azt mutatják, hogy nem sikerült megoldani az aránytalanságokat a választókerületi térkép átrajzolásával. Budapesten a legkisebb választókerületben (Budapest 1) is 74 ezernél több választó él, míg az új soroksári körzetben (Budapest 16) 83 ezer fölött van a választásra jogosultak száma. Ezzel szemben Tolna vármegye mindhárom választókerületében 56-57 ezren szavazhatnak, és még Somogy vármegye legnagyobb, siófoki körzetében is 64 ezer fő alatt van a választók száma. Ez jól jelzi, hogy a Fidesz célja a törvényes aránytalanságok megszüntetése helyett az volt, hogy az ellenzéki többségű Budapesten kevesebbet érjen egy szavazat, mint Tolna vagy Somogy vármegyében, ahol a Fidesz számít esélyesnek. A Választási Földrajz elemzése szerint ráadásul a főváros új választókerületi térképe mintapéldája lett a választókerületi határ-manipulációnak, azaz a gerrymanderingnek.
A 2022-es választási térképünkön az Y billentyűparancs megmutatja, hol és hogyan rajzolták át az egyes választókerületeket az idei választásra. A választókerületi nézetben piros csíkokkal jelöltük azokat a területeket, amiket elvettek a választókerületből, zöld csíkok jelölik azokat a részeket, amiket hozzácsatoltak. Az átrajzolt térképek melletti táblán azt is megmutatjuk, hogy mi lett volna az eredmény 2022-ben egy-egy választókerületben az új, 2026-os beosztás esetén. Az új beosztás szerint Menczer Tamás nem jutott volna be a parlamentbe 2022-ben.
Nézzünk meg pár konkrét példát is!
Az előző három választáson Budapest 17-es választókerülete Csepel–Soroksár volt, Szabó Szabolcs háromszor győzte le itt Németh Szilárdot. Az új beosztás szerint az ellenzékhez húzó Csepel a 9-es számú választókerület központja lett, a fideszesebb Soroksárt pedig átrakták a szomszédos, 16-os választókerületbe, ahol Pesterzsébet és Pestszentimre egy-egy részével igyekeztek egy olyan választókerületet megalkotni, ahol lehet valami esélye a kormánypárti jelöltnek, Földesi Gyulának a tiszás Tarr Zoltán és az MSZP-s Hiller István ellen.
Csepel nem maradt magára, ehhez a választókerülethez csapták a Duna egyik partjáról Újbuda, a másik partjáról pedig Ferencváros és Pesterzsébet egy-egy kis szeletét.
Csak bő egy évvel a törvénymódosítás után kapott értelmet politikailag, hogy miért került három olyan újbudai szavazókör a csepeli választókerülethez, amelynek semmi köze a körzet központjához. A Fidesz lecserélte Németh Szilárdot, és Király Nóra volt újbudai alpolgármestert és a kormánypártok 2024-es újbudai polgármesterjelöltjét indítja áprilisban Budapest 9-es körzetében. Király előszeretettel hivatkozik arra, hogy a választókerület része Újbuda, de ő is érzi, hogy magyarázatra szorul az indulása. Egy videóban azt ígérte: meghívja egy vacsorára azt az újságírót vagy elemzőt, aki meg tudja mondani, miért épp őt indítja a Fidesz a csepeli körzetben. A Tisza Párt jelöltje Kátai-Németh Vilmos ügyvéd, látássérült, fekete öves aikidómester lesz, és már hivatalosan is bejelentette indulási szándékát az előző három választáson győztes Szabó Szabolcs.
A 2022-es választás egyik meglepetése volt, hogy Menczer Tamás legyőzte Szél Bernadettet a Budakeszi központú, Pest 2-es választókerületben, összesen 1348 szavazat döntött. Szél a vereség után visszavonult a közélettől, a mostani választáson pedig már rá sem lehet ismerni erre a körzetre, és ráadásul Menczer se ott indul.
Az új 2-es körzetbe tartozik a választási térképünkön kékkel színezett Budaörs, Nagykovácsi, Budakeszi és Törökbálint, ahol 2022-ben több szavazatot kapott Szél Bernadett, mint Menczer. A Fidesz kommunikációs igazgatója azonban áprilisban nem itt, hanem a szomszédos, 3-as számú választókerületben indul, ahol megmaradtak a korábbi választókerületéből a fideszes többségű települések (például Zsámbék, Perbál, Piliscsaba, Solymár), de hozzáraktak a korábban szomszédos körzetből pár fideszes települést (például Pilisvörösvár, Budakalász, Csobánka).
A Fidesz célja az volt a módosítással, hogy a Budaörs központú Pest 2-es választókerületében tömbösítsék az ellenzéki szavazókat, a 3-as körzetben viszont helyzetbe hozzák a jelöltjüket. Térképünkön az is látszik, hogy az újonnan kialakított Pest 2-ben 2022-ben legyőzte volna Szél Bernadett Menczer Tamást.
A 2-es választókerületben egy országos politikában ismeretlen arcot, Czuczor Gergely budaörsi önkormányzati képviselőt indítja a Fidesz Pósfai Gábor, a Tisza Párt operatív igazgatója ellen. Menczer Tamás jobb helyzetből indulhat a Pilisvörösvár központú, Pest 3-as választókerületben Bujdosó Andrea, a Tisza Párt fővárosi frakcióvezetője ellen, valójában azonban Pest vármegye nyugati részén sehol se lesz könnyű dolga a Fidesznek a Tiszával szemben.
Ha Székesfehérvár belső részén, azaz Fejér megye 1. választókerületében győzni tud a Fidesz, az egész országban nyernek. Ezt mondta Orbán Viktor a 2022-es választás kampányzáró rendezvényén Székesfehérváron. A fideszes Vargha Tamás a szavazatok 47,43 százalékával meg is nyerte a székesfehérvári választókerületet, és kétharmados többségük lett a kormánypártoknak. A mostani választásra már nem kockáztatnak: a Fejér 1-es körzettől elvették Székesfehérvár egy részét, és hozzácsaptak tíz környező, jellemzően fideszes kistelepülést.
A Választási Földrajz modellje szerint a 2024-es EP-választás eredményei alapján a korábbi Fejér megye 1-es körzetben 11,2 százalék lehetne a Tisza Párt előnye. Az átalakítás után azonban már jóval szorosabb küzdelem várható, és a modell szerint csak 5,3 százalékpontos előnyben voltak Magyar Péterék az EP-választás szavazatait figyelembe véve. Az átalakított választókerületben nagyobb különbséggel tudott volna nyerni a Fidesz jelöltje 2022-ben is.
Székesfehérvárból a korábbinál nagyobb rész jutott Fejér 2-es választókerületébe, ahol a 2022-es választáson a fideszes Törő Gábor 56 százalékkal nyert. Az átalakítás után valamivel nehezebb dolga lesz, ám a módosítás célja az volt, hogy Fejér 1-ben se teljesen esélytelenül induljon el a Fidesz áprilisban.