Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és a Fidesz kampányfőnöke is reagált a Medián szerda reggel publikált kutatására, amely szerint a Tisza Párt a teljes szavazókorú népességben 11 százalékponttal vezet a Fidesz előtt, a választani tudó biztos szavazók körében pedig már a 20 százalékpontot is elérte az előnye, 55-35 az állás.
Orbán Balázs az eredményre reagálva a Facebookon annyit írt: „Medián 😂Múltkor 93 % részvételt mértek, most már nem is publikálták – nyilván 100 fölötti jött ki”.
Az előző Medián-felméréshez képest a Tisza 2 százalékpontot tudott javítani, a Fidesz ugyanennyit gyengült, a biztos szavazóknál már 4 százalékponttal szerepelt jobban a Tisza, és néggyel rosszabbul a Fidesz, vagyis a biztos szavazók között 8 százalékponttal nyílt az olló. Míg a Tisza szimpatizánsai közül szinte mindenki (97 százalék) biztosra állítja, hogy részt fog venni az áprilisi választásokon, addig a fideszeseknek csak 85 százaléka biztos a részvételében.
A Medián januári pártpreferencia-mérésének eredményét a HVG nyomtatott verziója is közölte, ebben szerepelt, hogy a 40–49 évesek kivételével minden korcsoportban 90 százalék felett van azok aránya, akik biztosra mondják a részvételüket. A februári kutatás eredményeit egyelőre csak a lap online verziója publikálta.
Török Gábor politikai elemző szerint a biztos szavazóknál mért 20 százalékos különbség több mint 800 ezres különbséget jelent a teljes népességben, a végeredményben pedig közel kétharmadot. „Ha nem téved a Medián, akkor eldőlt a választás. Ekkora előnyt nem lehet megfordítani” – írta.
Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője is reagált a friss mérésre, ő azt írta, „ez az eredmény kétharmados TISZA győzelmet jelentene. A választás 46 nap múlva lesz. Most következik a maraton végső befutója. A legfontosabb hetek.”
Török Gábor arról is írt, kulcsfontosságú lehet, hogy a négy évvel ezelőtti mérésekhez képest most kis különbséggel többen gondolják már, hogy a Fidesz veszíteni fog. „Az eredménnyel kapcsolatos általános várakozások hatással vannak az erősen el nem kötelezett szavazókra, ez a sokat emlegetett győzteshez húzás” – írta.