„Azt mértük, amit közzétettünk” – mondta Hann Endre arról, hogy Deák Dániel hamisítással vádolja a Mediánt
Eléggé felkavarta az állóvizet a Medián azzal, hogy a szerdai közvélemény-kutatásában azt írta, a Tisza Párt a teljes szavazókorú népességben 11 százalékponttal vezet a Fidesz előtt, a választani tudó biztos szavazók körében pedig már a 20 százalékpontot is elérte az előnye, ott 55-35 az állás. Orbán Viktor és Orbán Balázs reakciói után csütörtökön a sokat látott szakértő, Deák Dániel is beállt a sorba.
A megafonos Deák előbb azt ígérte, hogy egy hozzá eljutott dokumentum teljesen megváltoztatja majd a politikai napirendet, és „egy közéleti ikon szavahihetősége, talán az egész karrierje ma végérvényesen bedől”. Az utána következő videójában egy kinyomtatott papírra mutatva aztán arról beszélt, hogy a Medián még januárban (tehát nem a mostani, hanem az előző kutatásában) nem a valódi mérését publikálta, „meghamisította a saját eredményeit”, amikor azt közölte, hogy akkor a teljes népességen belül a Tisza 40 százalékon, a Fidesz pedig 33 százalékon állt. Deák azt állította, a Medián „valódi januári mérése” szerint akkor a Tisza 36,9 százalékon, a Fidesz pedig 36,1 százalékon állt. (És mindkettőt 36 százalékra kerekítette.) Deák szerint a rendszerváltás óta nem volt példa ekkora közvélemény-kutatási csalásra.
Deák papírjaiból egyébként nem derül ki, hogy az „és (ha mégis elmenne, akkor) melyik párt listájára szavazna” kérdés pontosan mire vonatkozik, és melyik kategóriába esik: teljes népesség, választani tudók, választani tudó biztos szavazók.
Kerestük a Medián vezetőjét, Hann Endrét, de nem tudtuk elérni. Reagált viszont a HVG-nek: „A Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra. Januárban pedig azt mértük, amit a HVG-ben közzétettünk” – mondta. Később hozzátette a 444-nek, hogy „a kutatási eredményeiért a Medián felelősséget vállal”.
A miniszterelnök szerdán a Medián friss, februári felmérése után „a legjobb humoristának” nevezte Hann Endrét, Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője pedig úgy reagált a 20 százalékpontos vezetést mutató felmérésre, hogy „ez az eredmény kétharmados Tisza-győzelmet jelentene”.