„A Rétvári-ügy kirobbanásáig a rendőrség megbecsült állománytagjaként tekintettek rám a szolgálati elöljáróim, rendőrségi karrierem felfelé ívelő volt, kihívásokkal teli és szakmailag kifejezetten izgalmas feladatokat bíztak rám. A Rétvári-ügyet követően azonban a rendőrségi pályafutásom 180 fokos fordulatot vett. Minden egyes parancs, minden egyes munkáltatói intézkedés kizárólag az ellehetetlenítésemet szolgálta […].”
Ez a néhány mondat is szerepel Laponyi Zsolt március 9-én beadott azonnali hatályú lemondásában. Laponyi Zsolt 2022-ben csatlakozott a BRFK-hoz, ahol többek között a rendőrségi kampányok egyik arca lett. 2025. április 24-én Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára bejegyzést tett közzé a rendőrség napján, amit egy olyan fotóval illusztrált, amin Laponyi is szerepelt, a kép alatt pedig a KDNP.hu felirat volt látható. Miután az őrmester nyilvános posztban kérte az államtitkárt, hogy ne használja politikai marketinghez a róla készült fotót, másnap értesítették, hogy felfüggesztik a nyilvános és szakmai szerepléseit, májusban fegyelmi indult ellene, majd kitették a seriffprogramból is.
Az idén március elején lemondott rendőrt arról kérdeztük, hogyan telt az elmúlt egy éve a BRFK-nál, ki adhatott ki hozzá „használati utasítást”, és mit gondol, az állomány tagjai a fegyverpénz miatt tényleg a Fideszre fogják-e húzni az ikszet. Laponyit a beszélgetésre az egyik ügyvédje, Sziklai Tamás is elkísérte.
Mikor a kiállásom után benyeltem egy fegyelmit és egy meghurcoltatást, reméltem, hogy az ügy elcsendesül, de többen jelezték, hogy az ilyen sajtónyilvános ügyek után nagyjából fél évet kell várni, hogy valakit kicsináljanak. Az osztályvezetőm nem sokkal a Rétvári-ügy után közölte, hogy „Zsolti, még nem kaptuk meg hozzád a használati utasítást”. Akkor ezt még viccnek gondoltam, de kiderült, hogy nem volt vicc, mert három hónappal később tényleg jöttek az első jelek.
Az első az volt, hogy írásos utasítást kaptam, hogy semmilyen szerepvállalást nem tehetek az interneten, amiben megjelenek rendőrként, és visszamenőlegesen is le kell szednem az összes ilyen jellegű posztomat. Ennek eleget tettem, csináltam új Facebook-, új Instagram-fiókot. Aztán novemberben behívattak, hogy egy rendőrséggel kapcsolatos posztot tettem ki. Ez egy olyan fotó volt, amin egy kutyával voltam látható, és csak egy kis részlet látszott az öltözetemből. Mivel kiderült, hogy legalább tíz kollégáról volt kint egyenruhás kép, köztük elég magas beosztásúaknak is, inkább nem kaptam fegyelmit.
Majd a szolgálati parancsnok, aki egyébként a lakótársam volt a rendőrségi szállón, egy műszakom végén arra utasított, hogy takarítsam ki – az egyébként teljesen normális állapotú – rendőrségi autót. Jeleztem neki, hogy más szolgálati kötelezettségeimmel együtt ez már túlórába fog csúszni, de azt a választ kaptam, hogy ez őt nem érdekli, túlórát erre nem számol el. Miután kiporszívóztam a kocsit, megkérdeztem, hogy fenntartja-e, amit mondott, mert ha igen, jelenteni fogom, és rendőri jelentést készítek róla. A szolgálatirányító parancsnok válasza annyi volt, hogy „nyugodtan!”
Ezután az osztályvezető behívatott, és gúnyos megjegyzések között azt mondta, az autótakarítást hazaszeretetből vagy hivatástudatból kellett volna megcsinálnom, és nem tudja, a dandártábornok úrnak hogyan fogja ezt megmagyarázni, főleg, hogy az „ismert előéletű Laponyi Zsoltról” van szó. A kapitányságvezető később felülbírálta a döntést, és beíratta a túlórát, de az osztályvezető tartotta magát ahhoz, hogy a továbbiakban kizárólag követségőrzési feladatokat láthatok el több hónapon keresztül. Ez nem bosszú vagy megtorlás, mondta, csak álldogáljak kicsit a hidegben az orosz vagy az ukrán követség előtt, és gondolkodjak el magamon. Biztosított róla, hogy ha szeretnék elmenni „innen”, akkor nem fognak az utamba állni, amivel valójában azt üzenték, jó lenne, ha nem az ő csapatukban dolgoznék a továbbiakban.
Idén februárban ez az osztályvezető káromkodva ordibált velem, és közölte, hogy jó lenne, ha találnék már magamnak valami normális munkahelyet. Ezen a ponton olyan erővel csapott be előttem egy ajtót a harmadik emeleti irodában, hogy a földszinten is lehetett hallani. Néhány nap múlva megjött a parancs, hogy négy hónapra a Gyorskocsi utca zárt fogdai részére kerülök fogdaőrként. Ez egy 30 méteres folyosó őrzését jelenti, a feladat annyi, hogy 20 percenként körbe kell járni ellenőrizni az őrizeteseket. Az osztályvezető egyértelműsítette, hogy van akkora hatalma, hogy engem eltüntessen a kerületből, és olyan szolgálatra jelöljön ki, ami bőven a kvalitásaim alatt van. Kiderült, hogy több rendőrt is büntetésből küldtek a Gyorskocsiba. Az ügyvédeimmel ezután írtuk meg a lemondási nyilatkozatot.
Elképzeléseim vannak. Nem gondolom, hogy akár a fegyelmi tárgyalás a budapesti rendőrfőkapitány ötlete lett volna. Az országos főkapitány viszont a Belügyminisztériummal áll közvetlen kapcsolatban, én pedig azzal a Rétvári államtitkár úrral rúgtam össze a port, aki ehhez a minisztériumhoz tartozik. Felmerül a kérdés, hogy a Belügyminisztériumnak vajon volt beleszólása? Az én szubjektív megítélésem szerint volt, Rétvári államtitkár úrnak sikerült egy használati utasítást eljuttatni valamelyik felsővezetőmhöz. Van egy mondás a rendőrségnél, hogy a szar mindig lefele folyik: a végrehajtó állományt az osztályvezetőm és a kapitányom jelentette. Akik mégis feláldozhatók voltak, mert mind a ketten elhagyják a rendőrséget, bár továbbra is a közrend fenntartásáért dolgoznak majd a III. kerületi polgármesteri hivatalnak. Sok sikert kívánok nekik, és bízom benne, hogy ott nem alárendeltjeik lesznek, hanem beosztottjaik, akikről a legjobb tudásuk szerint gondoskodnak.
Sokat változtam a rendőrségi évek alatt, régen jóval tüzesebb és hirtelenebb voltam. Ez a poszt úgy készült, hogy megírtam, ittam egy kakaót, aztán újra átolvastam, átgondoltam a szakmai életemet,
és bár nem vagyok matematikus, megállapítottam, hogy 85 százalék az esély arra, hogy ebből baj lesz.
Mikor ezt elkezdtem mérlegelni, arra jutottam, hogy van egy esküm és egy magammal szembeni elvárásom, és akkor tudok majd tükörbe nézni, ha ebbe beleállok. Ha a rendszer kiköp, akkor nem vagyok való a rendszerbe. És a rendszer végül kiköpött.
Sziklai Tamás: Mindezt így is összefoglalhatjuk: a rendőrség talál magának valakit, aki értelmes, jól kommunikál, a kamera szereti őt, amit ki is használnak. A karrierje elkezd felfelé ívelni, és számokban is mérhetően sikeres. Majd egyszer túl magasra rúg, túl magasra lendül a lába, és onnantól kezdve ennyi volt.
Az utóbbi időben szinte minden helyzetben. Vegyük például a túlóraelrendeléses esetet: itt nem az volt a lényeg, hogy megérdemeltem-e a 30 perc túlórát, vagy hogy kinek volt igaza. Hanem hogy azt mondhatták: azt csinálod, amit mondok, függetlenül attól, hogy az jogszerű vagy sem.
Sziklai Tamás: Az Alaptörvény szerint mindenkinek joga van a méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez, ez mindenképpen sérült itt. Az ajtócsapkodás megalázó helyzete önmagában megállja a helyét az azonnali hatályú lemondási joghoz. Emellett a rendőrségnek mint munkáltatónak a foglalkoztatási kötelezettsége szerint a szaktudásuknak megfelelően kell foglalkoztatni az állomány tagjait. Ez vastagon sérült Zsolt esetében akkor, amikor tendenciózusan, hosszabb időszakokra kapott ezzel szembemenő parancsokat: először a nagykövetségeket kellett őriznie, aztán a Gyorskocsi utcai fogdában kellett feladatot ellátnia. A lemondásban bemutattuk azt a közel egyéves folyamatot, ami április 24-én kezdődött, amikor már az első tizenkét órában leszedték őt néhány feladatról, és ami egészen március 9-ig tartott, amikor azt mondta, eddig bírtam. Zsolt részéről a fokozatosság elve abban érhető tetten, hogy közel egy évig várt a lemondással.
Laponyi Zsolt: Pedig nem szerettem volna elhagyni a rendőrséget. Azt szoktam mondani:
számomra ez egy szerelmes hivatás egy hányinger hivatalban.
Nekem volt civil szakmám, bartender vagyok, amivel jobban kerestem, és sokkal több volt a szabadidőm is.
Rengeteget néztem a Cobra 11-et, Semir Gerkhan, a „török csődör” az egyik kedvencem. Ezért először azt mondtam a Teve utcában, hogy szeretnék lövöldözni és kék lámpával szirénázni. Azt válaszolták, hogy a lövöldözés nem lesz jó, de a sziréna maradhat. Aztán nagyon megszerettem az egész légkört.
Főleg a segítségnyújtást. Az emberek burokban élik az életüket, és ahonnan mások menekülnek, oda kell a rendőrnek bemenni. A szolgálatok nagy része nem a tragédiákról, családi botrányokról szól, de vannak szituációk, amiknél te kaphatod az első pofont, esetleg megszúrnak, vagy elküldenek az anyádba. És ezt tűrni kell. Számomra ebben volt valami szépség, mert néha megláttam, milyen a valóság, hogy milyen nyomorban élnek emberek. Életem első ilyen intézkedése egy gyermekkiemeléses eset volt: III. kerület, hét hónapos kisgyerek, akit a kukában talált ételekkel etettek. Sikerült segíteni, a baba gyermekvédelmi intézetbe került, nem is került vissza többé a szüleihez.
Én 12 éves korom óta a Fidesz országában élek, más hatalmat nem ismertem rendőrként. De vannak olyan 25-30 éve szolgáló kollégák, akik szolgálták ezt a Magyarországot is, meg az előző Magyarországokat is. Úgy gondolom, hogy egy rendőrnek már csak az etikai kódex miatt is kötelessége ettől elvonatkoztatni. Nekem csaptak már a rendőrautómra azzal, hogy miért nem csinálod a dolgod, te Fidesz-kutya. Mert a néni nem tudta, hogy előtte egy perccel még a tiszás standnál kérdeztem meg az embereket, hogy minden rendben van-e, mert láttam, hogy kiabálnak velük. A néni után mentem, és mivel pár nappal a Rétvári-ügy után voltunk, mikor bemutatkoztam, felismerte a nevem, és láttam, hogy elszégyellte magát. Elmondta, hogy tanárnő volt, a férje meg valamilyen hivatásos kötelékben dolgozott, és nem értette, én miért nem vettem észre egy közlekedési szabálysértést, amit ő észrevett: egy bekötetlen biztonsági övet. Szerintem ez a jelenlegi rendszer egyik legnagyobb bűne, hogy a magyart a magyar ellen, a civilt a rendőr ellen uszítja. Én egyenruhában mindig pártatlan voltam, pártpolitikától függetlenül ott segítettem és segítek a mai napig, ahol tudok. Nem lehet pártpolitikai kérdés a segítségnyújtás, ezt az elvet mindig szem előtt tartom.
A levelesládám tele van, látom a rendőrök kommentjeit, találkozom velük az utcán. Végigmentem hétvégén a Békemeneten és a Nemzeti Meneten is, több kolléga megismert. Ilyenkor jön a kérdés, hogy miért nem álltak ki értem? De én szeretném a kollégák becsületét megvédeni: abban a helyzetben csakis én tudtam ezt megcsinálni, mert nekem volt hozzá valamekkora sajtónyilvánosságom. Tóth törzsőrmester valahol az ország másik részén, ha kiáll az igazáért, összetörik és kisöprik, miközben a kutya nem tudja meg a történetét. Elég megbízható forrástól hallottam, hogy annak a magas beosztású személynek, aki egy meetingen azt mondta, hogy „a Zsoltinak igaza van”, egy héttel később megszűnt a beosztása. Ha ezt egy felsővezetővel meg tudják csinálni, akkor Tóth törzsőrmesterrel pláne.
Másrészt én nem tartoztam senkiért felelősséggel, nem volt barátnőm, nincs gyermekem, én kockáztathattam. De ez nem mindenkitől várható el. Az a kolléga, akinek családja, ápolásra szoruló szülője van, nem engedheti meg magának, hogy ilyen kockázatot vállaljon. Különös tekintettel arra, hogy a rendőri fizetés nem kiemelkedő juttatás, amiből bőven félre tud tenni az ember. Nekem például az alap fizetésem havonta 318 ezer forint körül volt.
Meg. A fegyverpénz jelenleg nagyjából 20 ezer forint havi lebontásban. Nem mondom, hogy ez rossz pénz, de nem is eget verő. A 318 ezer forintos átlagfizetésem mellé kaptam meg az 1 millió 795 ezer forintot. Igaz, Rétvári úr szerint átlagban 4,2 milliót kaptunk, amit valakinek jól fel kellett húznia. Hogy megtartottam-e? Nyilván megtartottam, hiszen ez 2023, 2024, 2025-ös éveim juttatása, nem mellesleg így jobb helyen van nálam, mint az államkasszában. Megjegyezem, a fegyverpénz háromévente adható, de most az lett a szokás, hogy négyévente adják. Pont mindig a választás évében.
Egymás közt néha beszélgettünk privátban azokkal a kollégákkal, akik érdeklődtek a közélet iránt. Nekem az az érzésem, hogy a rendőrök 90 százaléka nem a Fideszre fog szavazni. Szerintem a fegyverpénz is ellenkező hatást ér el, mert az átlagrendőr, ellentétben a rendőrviccekkel, szerintem nem hülye, és átlátja az egészet. Az még nagyobb probléma, ha igaz, amit hallottam, hogy vannak olyan kapitányságok, ahol fotózni kell a szavazólapot. Most, hogy szabadabb vagyok, ennek utána is szeretnék járni.
Jelenleg büszke munkanélküli vagyok. Egyébként a rendőrök mellé szeretnék állni, és úgy kommunikálni a helyzetükről, hogy most már nem köt a Hszt. [a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományára vonatkozó törvény – a szerk.] és a rendőrségi törvény. Igyekszem helyettük elmondani mindent, hogy ne ők veszélyeztessék magukat. A rendőrség zárt világ, senki nem kommunikál kifelé, senki nem lát befelé. A Belügyminisztériumnak ez érdeke is, mert amíg a rendőr nem áll ki a civilért, a civil nem áll ki a rendőrért, addig nem történhet olyasmi, hogy a rendőr esetleg leteszi a pajzsot a hatalommal szemben.
Megkerestek rendőrségi szakszervezetek, de egyelőre nem látom, hogy a vezetőik bármit el tudnának érni, pedig sokszor kávéznak együtt a Belügyminisztérium munkatársaival. Én az állampolgárok rendőrségbe vetett bizalmának növelését és az állomány megbecsülését szeretném továbbra is segíteni. Ezt érzem a küldetésemnek, és nagyon turbulens húszon-valahány napnak nézek elébe. De ha már beleálltam, akkor végigcsinálom. Szerintem a jelenlegi rendszert csak egy másik rendszer tudja leváltani, ezt a lehetőséget a Tiszában látom. De egyelőre nem szeretnék pozíciót vállalni, most a saját utamat szeretném járni.
Ezt elmondtam egy videóban is: amíg Rétvári úr velem kapcsolatos használati utasításokat ad, addig a politikai ellenfele segítő kezet nyújt, és a hivatásosok esküjéhez méltó módon kommunikál velem. Szerintem ez elég nagy kontraszt, és úgy gondolom, Rétvári Bence nem méltó a magyar rendőrökhöz.
De egy éven belül biztosan nem fogok visszamenni a rendőrséghez. Ha jön is változás, ahhoz, hogy a rendőrségi rendszer kicsit is megváltozzon, legalább egy év kell, a szemlélet megváltozásához akár öt is. Nem szeretnék visszamenni azokhoz a vezetőkhöz, akik nem álltak ki mellettem. Azok a rendőrök, akik a jelenlegi rendszerben itt maradtak, nem a pénzért maradtak és nem a megbecsülésért, hanem mert segíteni szeretnének, ez a hivatásuk. Akiknek nem ez a hivatása, ők szépen, lassan lemorzsolódnak.
Sziklai Tamás: Annyiban még nem, hogy közel egymillió forintot próbál követelni a rendőrség Zsolt leszerelése miatt. Ennek háttere, hogy az azonnali hatályú lemondásnál a szolgálati elöljáró vagy az állományparancsnok megteheti, hogy ha nem tartja azt elég „megalapozottnak” ahhoz, hogy az azonnali hatályú lemondás feltételei fennálljanak, a rendőrség kérésére a felmentési időnek megfelelő illetmény megfizetésére kötelezheti a bíróság a rendőrt. Ez esetben ez történt, de panasszal fogunk élni, és a bíróság majd eldönti, hogy az azonnali hatályú lemondás jogszerű volt vagy sem.
Laponyi Zsolt: Az állományi parancsnokom Tuzson Bencét megszégyenítő gyorsasággal vizsgálta ki az ügyet. És hogy be fogom-e fizetni a 949 ezer forintot? A válaszom az, hogy nem, ez becsületbeli ügy.
A tanulság az, hogy ki lehet állni magadért a jelenlegi rendszerben, aztán vagy bírod a folyamatos megaláztatást, a folyamatos lejáratást és ellehetetlenítést, vagy nem. Ha bírod, esetleg megtörténhet, hogy hatással leszel a dolgokra. Ez az üzenet talán át fog menni másoknak is, és minél többen megosztják a saját történetüket, mert szerintem a jelenlegi rendszer legnagyobb veszélye az igazság kimondása. Szóval bízom abban, hogy az elmúlt egy év szívatása nem volt felesleges, az édesanyám aggódása nem volt felesleges, a nagymamámé, a dédmamámé, az apámé és az apusé sem.
