Egykori szocialista nagyágyúk nyílt levélben szólítják visszalépésre az állva maradt baloldali jelölteket
Volt szocialista miniszterek, neves polgármesterek nyílt levéllel fordultak azokhoz a baloldali országgyűlési képviselőjelöltekhez, akiknek szerintük a rendszerváltás érdekében érdemes lenne megfontolni visszalépésüket. A levél aláírói között felfedezhetjük Lamperth Mónika volt belügyminisztert, Bárándy Péter volt igazságügyminisztert, Göncz Kinga külügyminisztert, Csabai Lászlóné volt nyíregyházi polgármestert vagy Lendvai Ildikó MSZP-elnököt.
Levelük szerint a megszólított baloldali jelölteknek most nem pártjuk parlamenti jelenlétéért, hanem a magyar baloldal jövőjéért kell áldozatot hozni. A magyar társadalom változást akaró többsége úgy döntött, hogy a baloldal eddigi kudarcai után most egyetlen váltópártba tömörülve keresi az esélyt, ennek a váltóerőnek a sikerét nem szabad kockáztatni a levelet aláírók szerint.
„Az utolsó percekben vagyunk. Lépjetek vissza!”
– írják a lábon maradt baloldali képviselőjelölteknek, hozzátéve, hogy ne veszélyeztessék a jelenlegi rendszer felszámolását. Az új rendszerben a levél szerint a baloldalnak parlamenten kívüli mozgalomként lesz még szerepe a kormányerő alakításában.
A levél aláírói: Balogh József Győr polgármestere, Bárándy Péter igazságügyminiszter, Botka Lajosné Szolnok polgármestere, Csabai Lászlóné Nyíregyháza polgármestere, Göncz Kinga külügyminiszter, Gőgös Zoltán államtitkár, Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, Katona Tamás államtitkár, Lamperth Mónika belügyminiszter, Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke, Pál Béla államtitkár, Szabó Imre környezetvédelmi miniszter, Vastagh Pál igazságügyminiszter, Varga Zoltán önkormányzati miniszter.
Az elmúlt hetekben sorra léptek vissza független és baloldali képviselőjelöltek, legutóbb Kunhalmi Ágnes. A 2022-ben egyéni mandátumot szerzett 19 ellenzéki képviselőből Kunhalmi visszalépése után már csak Hadházy Ákos, Hiller István, Csárdi Antal és három DK-s jelölt: Arató Gergely, Barkóczi Balázs és Varju László maradt versenyben.