Magyar Péter nagykanizsai gyűlésén is megjelentek orosz tudósítók, a tömeg pedig azt skandálta: „ruszkik, haza”

„Annyira jó ez a szám. Nézd, itt a szerelmem!” – kiáltott fel ujjongva egy középkorú nő Magyar Péter országjárásának kaposvári állomásán a politikus felé mutogatva, miután felcsendült a Tisza Párt által minden kampányeseményen használt Te kit választanál? az István, a király rockoperából.
Nem ő volt az egyetlen, aki kitörő örömmel fogadta Tisza Párt elnökének érkezését: a tűző napon álló kaposvári tömeg kedvét még a hivatalosan meghirdetett időponthoz képesti 1 óra 10 perces csúszás sem vette el, sőt, csak méginkább felcsigázta a résztvevők hangulatát. „Ez a legkevesebb. Nekünk hóban, szélben, fagyban, sárban kutya kötelességünk itt állni. De önnek is!” – mutatott rám a két nyugdíjas házaspárból álló társaság egyik tagja, aki szerint ekkor már 50 perce vártak Kaposvár főutcáján a politikus érkezésére. „Időnkből kitelik” – szummázta az idős nő, miután arról kérdeztem, hogyan bírják a várakozást a melegben.
Magyar Péter a választás előtt három nappal a választás előtt folytatta az országjárását, szerdán hat állomásra jutott el, mi a Tisza Párt kaposvári és nagykanizsai gyűlésére látogattunk el. Ezzel szemben Orbán Viktor miniszterelnök csak egy helyen, Sopronban kampányolt, ahol arról beszélt, hogy ahhoz, hogy Magyarországon nemzeti egység legyen, hárommillió szavazatra van szüksége a Fidesznek.
Kaposváron már a hivatalos kezdés előtt 20 perccel nehezen lehetett mozogni a tömegben, a szűknek nem igazán nevezhető sétálóutca annyira megtelt, hogy a színpadon álló speaker ötpercenként kérte a békés tömeget arra, hogy szabadítsanak fel az utca mindkét oldalán egy-egy sávot, hogy az egészségügyi személyzet szükség esetén el tudjon haladni. Ez később jól is jött, egy fiatal lány rosszul lett a tömegben, de gyorsan a segítségére siettek, nem történt komoly baj. Egy közeli kávézóban, aminek a terasza dugig telt az esemény nem hivatalos, délután fél hatos kezdetére, egy idős férfiakból álló társaság kissé rosszallóan hallgatta Magyar Péter beszédét, miközben a söröket kortyolgatták. „Nem tudja megváltani. Lesz majd pénz, amit kap az uniótól, de nem tudja megváltani az országot.” „Bízzuk rá!” összegezte a hallottakat mellette ülő barátja.


Az ország délnyugati csücskében található állomásokon nem találkoztunk bizonytalan résztvevőkkel, sőt, még igazán olyanokkal sem, akik még próbálnák meggyőzni a rokonokat. Samu először fog szavazni vasárnap, a család nagy része tiszás, de van a családban eltökélt Fidesz-szavazó, őket már meg sem próbálja lebeszélni erről, mert úgysem menne. „Húsvétkor meglepően csendben voltak a fideszes családtagok. A nagypapám eddig nem szavazott egyáltalán, most a Tiszára fog, de a mamát is magunkkal visszük majd, ő is a Tiszára fog szavazni.”
Hasonlóról számolt be egy közeli faluból érkező, tiszás kitűzőt viselő nyugdíjas nő is, aki két évvel ezelőtti nyugdíjba vonulásáig tanárként dolgozott. A családjában csak az exanyósa voksol a kormánypártokra, ő fel is hívta az unokáját – a nő fiát –, hogy mindenképp a Fideszre szavazzon. „A háború miatt” – mondta. Elmondta, hogy abban a középiskolában, ahol dolgozott, nincs matektanár már évek óta, egy mérnököt hívtak be óraadóként matekot tanítani. Kedden a választókerület fideszes jelöltje is ellátogatott a falujukba, kérdezett is a jelölttől, hogyan tervezi fejleszteni a térséget, miután hosszasan ekézte az Európai Uniót és sorolta az orosz-ukrán háború Magyarországra kifejtett hatását, de nem kapott kielégítő választ. Ő leginkább a korrupciót emelte ki, mint az országot sújtó legégetőbb problémát, az elszámoltatásról azt mondta: bízik abban, hogy győzelem esetén nem marad következmények nélkül az MNB-ügy. „Nekem elég biztosíték, hogy maximum két ciklusra tervez a Tisza”, emiatt szerinte ez kizárja annak a lehetőségét, hogy „úgy kipakolják az országot, mint a Fidesz”.

„Nem számítunk semmi újra. Reméljük, üzenni fog Gelencsérnek, hogy ide jöjjön ki, ne a TikTokon nagyképűsködjön” – mondta egy fiatal apa a térség jelenlegi fideszes országgyűlési képviselőjéről, Gelencsér Attiláról. A férfi párjával és a pár hónapos babájukkal érkezett, erőt demonstrálni jöttek Kaposvárra. Feltűnően sok kisgyerekes jött ki a gyűlésre, a színpadtól száz méterre lévő fagyispultnál kígyózó sorban álltak a kicsiket a nyakukba ültető anyák és apák, de sok elsőszavazó vagy még annál is fiatalabb résztvevő jött ki a gyűlésre. „Bárcsak mindig ennyien lennének” – mondta a kávézó egyik dolgozója, aki megerősítette, hogy jóval több vendégük volt a tiszás esemény miatt.
A Kaposváron tapasztalt eufóriához hasonló hangulatban fogadták Magyar Pétert a szerdai utolsó állomáson, Nagykanizsán is. „Kezet fogtam vele!” – újságolta vidáman egy idős nő a barátainak, amint Magyar a színpad felé vette az irányt Zala vármegye második legnépesebb településén.


Magyar a színpadra lépve arról beszélt a stabil kétharmados előnyt mérő Medián-kutatásra reagálva, hogy a Tisza a rendszerváltás utáni legnagyobb választási győzelmet arathatja majd, ami „arany betűkkel fog bekerülni a magyar történelemkönyvekbe”. A Tisza Pártnak 138-143 képviselője lehet az országgyűlésben, vagyis sima kétharmados többségre számíthat. A Fidesz 49-55 képviselői helyre számíthat. A mandátumbecslésük szerint a Tisza 141, a Fidesz 52 mandátumot kapna, a Mi Hazánk további 5, a roma nemzetiség 1 mandátumot kapna. Kiskunlacháza után Nagykanizsán is megjelentek az orosz tudósítók, őket külön üdvözölte Magyar, a tömeg pedig hangosan skandálta, hogy „ruszkik, haza!”.
A Telexnek nyilatkozó résztvevők a gyűlés elején ujjongó nőhöz képest kevésbé lelkesen beszéltek arról, hogy a térséget égetően sújtja a munkaerőhiány. Szerintük Cseresnyés Péter, a választókörzet fideszes képviselője, egykori nagykanizsai polgármester, majd államtitkár és miniszterelnöki biztos nem hozta el a térségbe ígért fejlesztéseket. Emiatt a városban nem is számítanak a győzelmére, a közeli falvakban viszont sokkal nehezebb dolga lesz a Tiszának, négy éve a kerülethez tartozó településeket fölényesen vitte a Fidesz, Zalakomáron például a választók 77,8 százaléka voksolt a kormánypártokra.
Benedek jelenleg Pécsen dolgozik tanárként, az iskolai szünet miatt tudott visszajönni szülővárosába, barátjával, a zalaegerszegi Dominikkal arról beszéltek, nincsenek olyan munkahelyek a környéken, amik helyben tartanák a fiatalokat, a fiatal diplomások lassan kikopnak a településről. „Harmincan érettségiztünk, hatan maradtak a városban” – mondta Benedek, ő a megye egyik legerősebb gimnáziumába járt, a volt osztálytársai leginkább Budapesten telepedtek le, de van már köztük brit és német állampolgár is.


Egyetértett ezzel egy kora harmincas nő és édesanyja is, előbbi orvoslátogatóként, utóbbi idősgondozóként dolgozik. Szerintük nagyon kevés a munkahely, ami van, az rosszul fizet. A fiatal lány jól fizető munka hiányában már Ausztriát is megjárta korábban, egészségügyi gondok miatt költözött végül haza, de azt mondta, ha ismét a Fidesz nyerne, végleg külföldre költözik. „Óriási morális mélységben van az ország” – mondta, majd kifejtette: Ausztriában vendéglátásban dolgozott, munkatársai nagyrészt bevándorlók, albánok, törökök voltak és végtelenül elszomorította, ahogy itthon a kormánypropaganda hogyan számol be a bevándorlókról.
„Az én szívfájdalmam, amivel igazán egyik oldal sem foglalkozik, hogy a szociális munkások mennyire alul vannak becsülve. Ha itt helyben valaki 300 ezret keres, az már kiugrónak számít, de hát 30 ezer forintot elköltünk egy 3-4 napos bevásárlásra, pedig nem prémium dolgokat veszünk. Ez rendkívül megalázó” – mondta az anyja. Ők egyértelműen változást szeretnének, mindketten a Tiszára fognak szavazni, Magyart pedig az első partizános interjúja óta követik.
Két frissen nyugdíjazott szintén kiemelte, hogy fiatalokra, hozzájuk pedig munkahelyekre lenne szükség a térségben. Mindketten a Fideszre szavaztak 1998-ban, azóta nem, a Tiszát már az indulása óta támogatják, budapesti tüntetésekre is elutaztak, fontosnak tartják, hogy erőt mutassanak. Az idős férfi szerint a „Fidesz legnagyobb bűne, hogy depresszióssá tette a magyarokat”, szerinte győzelem esetén a Tiszának a társadalom morálját lenne a legsürgetőbb helyrerántania. „Azt gondolják az emberek, hogy minden mindegy. Ezt kellene megváltoztatni.”