Egy Franciaországban élő, 60 év körüli magyar férfi arról beszélt, hogy a választás miatt jöttek haza francia feleségével. Szerinte „már most olyan hangulat van, mintha a választások után lennénk, borzasztóan felemelő”. A férfi több mint 30 éve él Franciaországban, és úgy látja, az utóbbi években Magyarország sokkal inkább a figyelem középpontjába került, szerinte Orbán egyetlen érdeme, hogy a franciák megismerték, hogy létezik Magyarország.
„Sajnos nem abban a színben, ahogy az ember szerette volna” – tette hozzá. Arról is beszélt, hogy korábban inkább csak viccelődtek a magyar miniszterelnökön, „Kim Dzsongunhoz hasonlították, nem volt igazi tényező”, de ez az utóbbi hónapokban megváltozott. Szerinte ma már a nemzetközi politika is komolyabban figyel Magyarországra: „Mert aki figyel a politikára, az tudja, hogy ennek tétje van, nem csak magyarországi szinten.”
Úgy látja, a szélsőjobb Franciaországban is hasonlóan erősödik. Arról is beszélt, hogy „amiket Orbánék nyilvánosan szoktak mondani, azoknak nagy része büntetőjogi tétel Franciaországban. A Lázár már bíróság előtt állna a vécékeféjével.”