Lassan egyedül összehozom az egymillió kézfogást – mondta Orbán Viktor Salgótarjánban, ahova szombaton napközben gurultak le a fideszes busszal, aminek az utasai között ott volt többek közt Lázár János is. A kormányfő szombat reggel azt kérte a Fidesz híveitől, hogy keressenek fel minél több embert, a nap végére pedig összesítve legyen meg az egymillió kézfogás.
A videó szerint a miniszterelnök az utcán sétálva gyűjtögette a kézfogásokat, szelfiket, beszállt a piacon a sütögetésbe, Közben betért egy helyi Lipóti pékségbe, ahol fotózkodott egy párat, vissza is küldött a sor végére egy „fiatalembert”, Lázár Jánost. Benézett a helyi Fidesz-irodába is, ahol kicsit beszállt a telefonálós kampányba. „Kampány csúcsra járatva. Most kell megnyomni” – írta a kampányfórumáról készült képhez: