A legfontosabb megállapítani azt, hogy közel 17 százalékos a részvétel, minden valószínűség szerint rekordrészvétel várható a nap zárásakor, ez jelentős különbség a 2022-es adatokhoz képest – mondta Bódi Mátyás, a Választási Földrajz elemzője a Telex élő műsorában a kilencórás részvételi arányokról a hétórás adatok elemzése után. Szerinte 75 és 80 százalék között várható majd a végleges választási részvétel.
Kilenc óráig a középvárosok voltak a legaktívabbak, rengeteg olyan település van a kategóriában, ami Budapest környékén, az agglomerációban található. A kistelepüléseken a részvételi arány még mindig visszafogott – ezt Bódi meglepő fejleményként jelölte meg.
Saját adatai alapján Bódi azt mondta, hogy a legaktívabbak a kilencórás adatok szerint azok a települések, amelyek nem megyeközpontok, de legalább 5 ezer fős lélekszámmal rendelkeznek. Jelenleg Budapesten a legalacsonyabb a relatív részvétel, de ez Bódi szerint várható volt. Azt megjegyezte, hogy Budapest majd a délután egyes és hármas adatokban fog berobbanni, ahogy lenni szokott.
Az ötszáz fő alatti aprófalvakban és az ötszáz és ezer fő közötti kistelepüléseken nőtt a legkevésbé a relatív részvétel 2022-höz képest – tette még hozzá. „Engem ez meglep” – jegyezte meg.
Bódi Mátyás azt mondta, az látszik, hogy nagyon sok olyan választó fog most szavazni, aki korábban nem szavazott. Azt, hogy a fenti adatok így alakulnak, indokolhatja, hogy az új választók jellemzően a közepes méretű városokból jönnek, és kisebb arányban érkeznek a kisebb településekről.
Az elemző szerint a fenti eredmény „nem egy jó előjel a Fideszre nézve”.
Szerinte a Fidesz számára a leginkább aggodalmat okot adó fejlemény a kilences adatok alapján, hogy a kisebb településekről kevesebb új választó érkezik, mint a nagyobb településekről. A részvételi adatok szerint a pesti és tolnai választókerület is aktív, mondta Bódi Mátyás azzal, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében szembetűnő a viszonylagos passzivitás, itt ment el eddig talán a legkevesebb új választó szavazni, és ez valamennyire igaz a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, nem nyíregyházi választókerületekre is.
Bódi szerint a tizenegyórás részvételi arányok lesznek majd a legkritikusabbak, mert a legtöbb választó mindig kilenc és tizenegy között szavaz.
„A tizenegy órakor befutó jelentés lesz a legfontosabb, mert akkor látjuk majd a legnagyobb relatív részvételnövekedést, jellemzően Magyarországon a választók több mint ötöde, majdnem negyede reggel kilenc és tizenegy óra között szokott szavazni.”
Ha a nap végére sikerül elérni a 75-80 százalékos részvételi arányt, akkor az Bódi szerint azt jelenti, hogy több százezer olyan választó lesz ma Magyarországon, aki korábban soha nem szavazott, „mert máshogy nem jön ki a matek”. Egy ilyen részvételi aránynál ez azt jelentené, hogy minden tizedik választó új választó.