„Tudok egy csomó titkot, és ismerek egy csomó embert, aki még itt dolgozik. Tudom, hogy egy részük még fideszes, egy részük már nem, egy részük pedig soha nem volt az. Közös bennük, hogy félnek” – mondja szombati Facebook-videójában Bognár Tibor, aki a 2010-es években egy ideig az MTVA Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap kabinetvezetője volt. Bognár állítása szerint nem tiszás, de a rendszerváltásra szavaz, jelenleg pedig kamionsofőrként dolgozik Németországban.
A videó elején azt állítja, hogy két napig Orbán Viktor sofőrje volt Amerikában, ahol elmondása szerint azt tesztelték, hogy Orbán az összeomlása után el tud-e mondani egy beszédet közönség előtt. Később Szijjártó is szóba kerül a videóban, akit Bognár 15 éves kora óta ismer, és mint mondja, a győri Bencés Gimnáziumban olyanok is tanították őket, akik megjárták a börtönt és a Gulágot, majd hozzáteszi, nem gondolta volna Szijjártóról, hogy egyszer majd Moszkvától kér telefonos segítséget, hogy mi a magyar nemzeti érdek.