Iványi Gábor nem ambicionálja a köztársasági elnöki pozíciót

Iványi Gábor nem ambicionálja a köztársasági elnöki pozíciót – a lelkész erről is beszélt a Neshama TV-nek adott interjújában.

Azt mondta, „nem hiányzik az élettörténetemből”, és nem akar megküzdeni érte. Közben meghatja az emberek bizalma, de meggyőződése, hogy a „mostani fordulatnak a gazdái nem […] ilyenfajta emberben gondolkodnak, mint amilyen én vagyok”.

Iványi Gábor korábban a 24.hu-nak még azt mondta, hogy ha komoly felkérést kapna, akkor tisztelettel és alázattal elfogadná. Akkor arról beszélt, hogy szereti annyira ezt az országot, hogy kész elvállalni egy ilyen feladatot.

Iványi Gábor április közepén az osztrák Der Standardnak adott interjújában azt mondta: szerinte „Orbán Viktornak börtönben a helye, de természetesen egy jogszerű eljárás után”. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapítóját reménnyel tölti el, hogy az új miniszterelnök, Magyar Péter zászlajára tűzte a korrupcióellenesség ügyét. A lelkész szerint felelősségre kell vonni Orbánt, különben visszatérhet, és akkor „sötét jövő elé néznénk”. Orbán Viktor egykori közeli barátjaként Iványi úgy látja, az elmúlt évek alatt személyes ellenségekké váltak a Fidesz vezetőjével.

Amikor megismerték egymást, Iványi szerint Orbán fantasztikus fiatalember volt, aki nem ismert félelmet, és azon járt az esze, hogyan jöhet létre egy jobb társadalom. 1989-ben Orbán és Iványi még ugyanúgy látták az ország helyzetét, mindketten haladó, sokszínű és szabad társadalmat szerettek volna. Úgy fogalmazott: „Én nem változtattam meg az álláspontomat, Orbán igen.”

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!