Akkumulátorgyártás Magyarországon
Még a korábbinál is kevesebb aksit tud eladni a Samsung, az SK viszont túl van a mélyponton
A 2023-as csúcs után nagyjából a felére esett vissza a két koreai akkugyártó forgalma, az SK viszont az idei második negyedévben növelni tudta az eladásait.
Hajdúböszörmény egyszerűen kitiltotta a területéről az akkumulátoripari üzemeket
A kormány megpróbálhat keresztbe tenni, de akkor ők is ezt fogják csinálni a polgármester szerint.
Jogi trükközéssel akarja eltüntetni a kormányhivatal a szakvéleményt, ami a CATL-gyár ellen...
Helyi civilek felkérésére két igazságügyi szakértő nemrég szakvéleményt készített a debreceni CATL-gyárról, a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal szerint azonban a végeredmény előítéletes és...
Saját magát buktatta le a CATL: még a beszámolójuk szerint is felfüggesztették a második debreceni...
Három hete még valótlannak nevezték az erről szóló cikkünket, most egy saját dokumentumban szinte szó szerint megerősítik, amit akkor írtunk.
A járműipar és akkumulátorgyártás kicsit magához tért májusban, minden más zuhan a magyar iparban
A KSH közzétette a májusi ipari termelés részletesebb adatait. Továbbra sem látszik a mélyrepülés vége.
Elindították a CATL-lel szemben a kirúgások miatt elrendelt hatósági vizsgálatokat
Egy hétfőn elbocsátott mérnök szerint a gyár aznap már úgy nézett ki, „mint egy kripta”.
Fordulat a debreceni akkugyárban: a CATL leállítja a magyarok kirúgását
Több tucat magyar dolgozóját küldte el a CATL az elmúlt hetekben. Miután a Telex cikket írt erről, a debreceni önkormányzat és Nagy Márton minisztériuma is vizsgálatot jelentett be, a cég pedig...
Akkora túlkapacitások épülnek, hogy a gyárak egy részének biztos nem lesz megrendelése
Akkumulátorgyártó nagyhatalom akart lenni Magyarország, de mostanában inkább csak a negatív hírek érkeznek az iparágból. Az akkuipar elmúlt két éves fordulatát és az elmúlt hónapok eseményeit a...
Az akkugyári leépítésről szóló cikkünk után a kormány képviselői tárgyaltak a CATL vezetésével
A debreceni önkormányzat vizsgálatot kezdeményezett a céggel szemben.
Ez történt azokon a helyeken, ahol úgy rácuppantak egy iparágra, mint Magyarország az autó- és...
Történelmi tapasztalatok mutatják, hogy az egyoldalú gazdaságszerkezet hosszú távon elszegényedéshez vezet.