Bírság

Liptai Claudia káromkodása miatt büntették meg a TV2-t
A Sztárban sztár all stars egyik adása miatt összesen 7 millió forintos bírságot kapott a médiacég.
Elárulta az útdíjszolgáltató, hogy lett az 1470 forintos díjból 450 ezer forintos bírság
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató részletesen elmagyarázta a Telexnek, miként jár el. Az érdemi válasz segítség lehet azoknak is, akik a jövőben kerülhetnek ilyen helyzetbe.
A Pride-bírságokra elkülönített pénzalapot hoz létre a Momentum
A gyülekezési törvény kedden megszavazott módosítása szerint akár 200 ezres bírságot is kaphat az, aki részt vesz a felvonuláson.
Valótlanságokat állított a Tények a volt jobbikos Staudt Gáborról, 4 millió forintjába került ez a...
Több alkalommal állították róla, hogy tagja volt egy nemesfémekkel kereskedő bűnszervezetnek, most a fellebbviteli bíróság jogerősen is kimondta, hogy nem.
Pár óra alatt összedobták Hadházy Ákos 7 milliós parlamenti büntetését a támogatói
Reggel derült ki, hogy Kövér László gigabírságot adott a képviselőnek, amiért lejátszott egy 18 évvel ezelőtti, a mai irányvonallal szöges ellentétben álló Orbán-beszédet.
Sára Botond 50 millió forintra büntette a Foodorát, miután sokan panaszkodtak a minőségre
A főispán fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el, a kormányhivatal pedig megállapította, hogy gyakran érkezik késve az étel, és más problémák is vannak.
Több száz tonna mérgező anyagot tárolt engedély nélkül a Samsung abban a gyárrészben, ami fekete...
A hatóságok többször megtiltották a veszélyes tevékenység folytatását, mégsem hagytak fel vele.
Örök eltiltás és 500 eurós bírság: ez jár az új-zélandi turistának, aki spiccesen beugrott a...
A római látványosságot három hónapos felújítása után nemrég szigorított látogatási szabályokkal nyitották meg újra a turisták előtt.
Kövess minket Facebookon is!